Hivatalos, ami eddig sem volt kérdés: Pogacar vezeti az UAE sorát a Touron

H. Á.H. Á.
2024.06.21. 17:54
Pogacar (középen) néhány hete a Girót nyerte meg az UAE vezéreként, most a Touron ismételne (Fotó: Getty Images)
Egy nappal a nagy rivális Visma után az UAE csapata is kihirdette a június 29-én Firenzéből rajta Tour de France-on résztvevő csapatát: a korábbi kétszeres győztes, a legutóbbi két alkalommal Jonas Vingegaardtól a sárga trikó visszahódítására, illetve az 1998 óta nem látott Giro, Tour duplára készülő Tadej Pogacar köré épített sor több mint erős: Juan Ayuso, Adam Yates, és Joao Almeida a főbb segítők.

Pogacar ötödik alkalommal indul a francia kerékpáros körversenyen, de először úgy, hogy előtte már a Giro d'Italián is részt vett, s a ha már ott jár, kényelmes, majdnem tíz perces előnnyel meg is nyerte az év első három hetes körversenyét. A klasszis szlovén bringás elsődleges célja, hogy a Tourt is megnyerje, s ezzel a legendás Marco Pantani 1998-as bravúrja óta az első legyen, akinek egy évben belül sikerül az olasz és a francia háromhetest is megnyernie. 

Pogacart ebben a törekvésben egy fölöttébb erős csapat fogja segíteni: az UAE hivatalos honlapján jelentette be, hogy Pogacar mellett az első Tourján szereplő Joao Almeida, a tavalyi Vueltán a legjobb fiatalnak bizonyult Juan Ayuso, a Tour előtti egyik legfontosabb felkészülési versenyt, a Svájci Kört megnyerő Adam Yates, a június elején a Critérium du Dauphinén hegyi trikót nyerő Marc Soler, valamint a belga időfutambajnok Tim Wellens, a hegyi segítő Pavel Sivakov, valamint a rutinos német, Nils Politt alkotják a csapatot.

„Kőkeményen dolgoztunk egész évben, hogy csapatként megfelelően felkészüljünk a versenyre és remélem, hogy ez sikerült is, így három héten keresztül nagyon izgalmas élményben lesz része annak, aki majd követi a versenyt. Annak személy szerint külön örülök, hogy pont Olaszországból indul az idei Tour, így visszatérhetek a Giro után. Egyébként azóta egy bő hetet pihentem, után viszont nagyon koncentráltan megkezdtem a felkészülést a Tourra, és úgy érzem, jól is sikerült. A srácokkal magaslati edzőtáborban voltunk, sok-sok órát tekertünk. Úgy érzem, hgoy jó a csapatunk, úgyhogy alig várom már, hogy kezdődjön a verseny” – idézte az UAE honlapja Pogacart.

A 111. Tour de France június 29-én rajtol az olaszországi Firenzéből, s a verseny évszázados történelme során először nem Párizsban, hanem az olimpia miatt Nizzában lesz a befutó július  21-én.

 

Legfrissebb hírek

Tour de France: az edinburghi rajt után 3479 kilométer vár a jövő évi indulókra

Kerékpár
2026.10.22. 13:51

A 20 éves Paul Seixas célja Tadej Pogacar legyőzése

Kerékpár
2026.10.13. 11:12

Tadej Pogacar nyomás alá helyezte a csapatát, indulni akar az Eb-n

Kerékpár
2026.09.29. 18:34

Brandon McNulty új becenevet kapott Tadej Pogacartól

Kerékpár
2026.09.28. 18:12

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2026.09.27. 09:51

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
2026.09.05. 13:34

Kerékpár: Tadej Pogacar már az otthonában lábadozik – KÉP

Kerékpár
2026.09.03. 10:43

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
2026.08.31. 21:38