Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 23:15

Vasárnap negyedszer nyerte meg összetettben a Tour de France-ot Tadej Pogacar. A szlovén országúti kerékpáros még nincs 27 éves, de máris sportága legnagyobb alakjai között emlegetik, és ha az elkövetkezendő években még egyszer övé lesz a sárga trikó a francia körversenyen, olyan legendákat ér be az örökranglistán, mint a francia Bernard Hinault vagy éppen Eddy Merckx. A belga „Kannibált” anno ötven évvel ezelőtt arra kérték a viadal szervezői, hogy inkább ne induljon el, legyen egy kis izgalom, hadd versenyezhessenek mások. Nos, Merckx ennek eleget tett, inkább elment a Vueltára, és diadalmaskodott is a spanyol háromhetesen. Aligha kérnének ilyesmit most Pogacartól, még akkor sem, ha tisztán látszott az idén, összetettben mennyire nincs kihívója a szlovénnak, lényegében az utolsó hét előtt eldőlt, hogy ha valami óriási fordulat nem történik, már megvan, ki lesz az első.

Pedig az útvonalon semmi sem múlt, ikonikus hegyeket érintett az idei körverseny, visszatértek a kerékpározók a Mont Ventoux-ra, meg kellett hódítani az Hautacamot és a Col de la Loze-t is. Slusszpoénként a végére beiktattak egy a hagyományoktól eltérő záró napot Párizsban, az ünnepi pezsgőzés helyett a Montmartre megmászása került be a programba, ami nagyszerű húzásnak bizonyult.

A főpróba nagyon izgalmas előadást ígért, a Tour előszobájának számító Critérium du Dauphinén már az első nap sprintelt egymás ellen a „nagy négyes”, Pogacar, a dán Jonas Vingegaard, a belga Remco Evenepoel és a holland Mathieu van der Poel. Az időfutamon Evenepoel, a hegyekben Pogacar dominált, ugyanakkor Vingegaard is bizakodóan fogalmazott a formáját illetően. Pedig a dán kerékpárosnak ez a tavasza sem az eredeti terveknek megfelelően alakult, egy márciusi balesetet követően kisebb kihagyásra kényszerült. Élénken él az emlékekben a tavaly áprilisi súlyos bukása a baszk körversenyen, amikor egy ideig az sem volt biztos, hogy látjuk még kerékpáron a kétszeres Tour-győztest.

Erős névsor jött össze a francia háromhetesre is, a már említett négyeshez csatlakozott Primoz Roglic is. A síugróból lett kerékpáros 2020-ban közel állt a sárga trikóhoz, de a hegyi időfutamon Pogacar nagyot fordított honfitársa ellenében. Már a Dauphinén is jól mozgott Roglic csapattársa, Florian Lipowitz, a tehetséges német kerékpáros előtt ígéretes jövő áll. Ráadásul az így is veretes Red Bull-Bora-Hansgrohe a hírek szerint kivásárolja szerződéséből a kétszeres olimpiai bajnok Evenepoelt.

Tour-újoncként indult napjaink egyik legjobb sprintere, az olasz Jonathan Milan, ott volt a belga Európa-bajnok Tim Merlier és a Vismát segítette a sokoldalú belga Wout van Aert. Az UAE is csupa nagy nevet állított csatasorba Pogacar mellett, a címvédőt olyanok segítették menet közben, akik máshol valószínűleg kapitányi szerepet töltenének be.

Ami az elmúlt három hetet illeti, számos emlékezetes pillanatot élhettünk át: láttuk Pogacart, amint megszerezte pályafutása századik győzelmét, az aerodinamikus ír szökőkirály, Ben Healy bátor és vagány szólóit, a Pireneusokban és az Alpokban is hegyi szakaszt nyerő holland Thymen Arensmant és az utolsó napon Párizs macskaköves utcáin parádézó Van Aertot…

Bizonyos szempontból mégis hiányérzetem van.

Többet vártam ugyanis Vingegaard-tól, aki főleg a két időfutamon és az egyik legkeményebb hegyen, az Hautacamon szedett össze jelentős hátrányt Pogacarral szemben. A tévé előtt ülve könnyű okoskodni, de valahogy nem éreztem benne azt a kellő motivációt és bátorságot, hogy megpróbálja zavarba hozni riválisát, egyetlen olyan pillanat sem akadt, amikor leszakította volna az UAE kapitányát. Pedig az útvonal érintette a Col de la Loze-t is, ahol 2023-ban elhangzott Pogacar sokat emlegetett rádiós üzenete – „Végem, meghaltam” –, miután Vingegaard leszakította. A szlovén ki is fakadt, hogy az Eurosport túl sokat ismétli ezt a jelenetet.

Vingegaard az idén egyetlen szakaszt sem nyert meg a Touron, tavaly egyszer legalább lesprintelte Pogacart. Nagy dilemma, hogy vajon a még keményebb spanyol hegyekben mi történne közöttük, hátha erre egy hónap múlva a Vueltán választ kapunk. Vingegaard ugyanis szeretne részt venni ezen a háromhetesen is, Pogacar egyelőre gondolkodási időt kért.

Visszatérve a francia körversenyre, a „nagy öreg” Roglic is csak egyszer szökött, utána ki is fulladt. Más kérdés, hogy nem ígérgetett a levegőbe, szólt előre, hogy ő pezsgőzni szeretne Párizsban, különösebb tervei nincsenek. Evenepoel már bátrabban beszélt, a sík időfutam mellett a dobogót és a legjobb fiatalnak járó fehér trikót jelölte ki célként, ebből az időfutam-győzelem összejött, a hegyi egyenkéntin viszont azt a megaláztatást kellett elszenvednie, hogy a mögötte rajtoló Vingegaard lehajrázta. Nem sokkal később feladni kényszerült a viadalt, utóbb bevallotta, törött bordával tekert.

A sárga mellett a gyorsasági pontverseny legjobbjának járó zöld trikóért sem bontakozott ki igazán nagy harc, a tavalyi meglepetésember, az eritreai Biniam Girmay most visszafogottabban kerékpározott. Merlier önhibáján kívül kétszer is lemaradt a mezőnyhajráról, míg a belga Jasper Philipsen nagyon hamar kiesett, betegség miatt Van der Poel is kiszállt, így Milan azon izgulhatott egyedül, nehogy Pogacar szemet vessen a zöldre is. A hegyek királyának járó pöttyöset viszont a szlovén vihette haza, miután Lenny Martinezt alaposan megbüntette a nemzetközi szövetség, a francia kerékpáros kezéhez ugyanis „nagyon odaragadt” az egyik kulacs, miközben nyújtották a csapatkocsiból. A nyilvánvaló csalásért később elnézést kért, de a saját maga húzatásáért járó szankciót nem úszhatta meg. Evenepoel kiesésével a fehér trikó első számú esélyesévé Lipowitz lépett elő, a német kerékpáros élt is a lehetőséggel, bár egy rövid időre a skót Oscar Onley előtt is felcsillant a remény.

Szóval a négy megkülönböztető trikót tekintve egyedül a fehérért bontakozott ki valamiféle csata, a többi sorsa már lényegében a harmadik hétre fordulva eldőlt. És hiányoztak a tündérmesék is, pedig tavaly bőven kijutott ebből. Girmay zöld trikóját már említettem, de egyből a nyitó napon diadalmaskodott az idén visszavonult Romain Bardet, és összejött a történelmi, rekordot érő 35. szakaszgyőzelem a brit Mark Cavendishnek. Hazaért szökevényként a fiatal francia Kévin Vauquelin, murvás etap végén ünnepelhetett honfitársa, Anthony Turgis, és az ecuadori Richard Carapaz is megmutathatta, mit tud a hegyeken.

Ebben az évben viszont a kiscsapatok nem tudtak igazán nagy műsort csinálni. Vauquelin előkelő helyen zárt ugyan összetettben, de az Arkéa-B&B Hotels nehéz anyagi helyzete ettől aligha javult érdemben. A Cofidis és az Intermarché-Wanty sem úgy ment haza, hogy különösebben elégedett lehet ezzel a három héttel. A nagyok közül a Visma egyetlen trikót sem szerzett, nyugodtan mondhatjuk, hogy csak villanásai akadtak a csapatnak, a brit Simon Yates és Van Aert nyert csupán egy-egy etapot. Evenepoel kiesése ellenére eredményesen teljesített a Soudal Quick-Step, a franciák becsületét Valentin Paret-Peintre mentette meg a Mont Ventoux-n, a rendező ország egyetlen versenyzőjeként diadalmaskodott, ráadásul egy ikonikus hegyet hódított meg.

Az idén egyértelműen az UAE és Pogacar csúcsra járatott profizmusa döntött a Tour de France-on. A portugál Joao Almeida kiesését is túlélte a csapat, az ecuadori Jhonatan Narvaez kiváló előkészítő munkája említhető még az Hautacamon, ahol Vingegaard nem bírt a szlovénnal. Akinek az is belefért, hogy rádión érdeklődjön menyasszonya, a szintén profi kerékpáros Urska Zigart eredményei iránt (miközben Vingegaard nejének a férje csapatát kritizáló nyilatkozata napokig szolgáltatott beszédtémát…). És amikor Pogacartól kellett valami extra, mindig jött. Kivéve az utolsó szakaszon, a Montmartre emelkedőjén, ahol Van Aert lehagyta. 

De ezt aligha bánja. Hatodik éve töretlenül dobogón áll a kerékpársport legrangosabb versenyén, ő a regnáló világbajnok, és még bőven van lehetősége tovább írni a történetét. Például a Vueltán, ha elindul. Vagy a Tour de Hongrie-n, ott, ahol csak harmadik lett 2017-ben…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
18 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.07.27. 23:25

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.26. 20:13

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2025.07.26. 16:54
Ezek is érdekelhetik