Kerékpár: visszavonul a háromszoros országúti világbajnok Sagan

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 11:21
null
Sagan szögre akasztja a sisakot (Fotó: Getty Images)
Az idei szezon végén befejezi profi országúti kerékpáros pályafutását Peter Sagan, a szlovákok háromszoros világbajnok versenyzője.

A 33 éves sportoló az argentin San Juanban zajló körverseny pénteki napján jelentette be, hogy a következő évben hegyikerékpárra vált, karrierjét pedig a tervei szerint a párizsi olimpián zárja le végleg.

„Mindig is hegyikerékpáron akartam befejezni, mert úgy kezdődött minden. Fontos, hogy több időt tölthessek Marlon fiammal, és ne profi kerékpárversenyzőként álljak hozzá az élethez. Soha nem akartam negyven-ötven évesen is versenyezni” – közölte Sagan, aki 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is világbajnok volt, de győzött többek között a flandriai és a Paris-Roubaix egynaposokon is.

A Tour de France-on pályafutása során 12 szakaszt nyert meg, diadalmaskodott két Giro d'Italia-etapon, valamint négy Vuelta a Espana-szakaszon.

Sagan 2008-ban junior vb-győztes volt hegyikerékpárban, s azt követően váltott az országúti versenyzésre.

Legfrissebb hírek

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
8 órája

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Videó: őz ütötte el a biciklistákat a Vueltán

Kerékpár
2024.08.25. 15:16

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Vas Blanka 57. a női Giro negyedik szakaszán

Kerékpár
2024.07.10. 15:58

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19
Ezek is érdekelhetik