Tour de France: Froome-é a szakasz, Wigginsé a sárga trikó

Vágólapra másolva!
2012.07.07. 17:29
null
Idilli kép, még a hajrábeli emelkedő előtt… (Fotó: Reuters)
Címkék
Brit tarolás a kerékpáros Tour de France hetedik szakaszán: a Team Sky uralta a mezőnyt, Chris Froome nyerte meg az etapot, Bradley Wiggins pedig átvette az összetettben a vezetést Fabian Cancellarától.

A tegnapi sík szakasz után ma egy dombos-hegyes etap várt a megrostálódott mezőnyre a Tomblaine és La Planche des Belles Filles közötti 199 km-en. Mint tegnapi beszámolónkban megírtuk, egy tömegbaleset történt a főmezőnyben 25 km-rel a befutó előtt, amelynek következtében nyolc kerekes is feladni kényszerült az idei Tourt. A visszalépők között volt Ryder Hesjedal (Garmin-Sharp), a 2012-es Giro d’Italia győztese is, de csapattársa, Tom Danielson is megsérült, és ő sem tudta folytatni. Jonathan Vaughters csapatfőnök szomorúnak nevezte a történteket.

A szakaszt két harmadik és egy első kategóriás hegy színesítette, utóbbi egyben a hegyi befutót is jelentette. Nem sokkal a kezdés után egy hét kerekesből (Cyril Gautier, Christophe Riblon, Luis León Sánchez, Chris Sörensen, Dmitrij Fofonov, Martin Velits, Michael Albasini) álló boly szakadt el a mezőnytől. Az első órát 43.9 km/órás átlagsebességgel tették meg, ami a leggyorsabb kezdés volt az idei körversenyen.

A szökevények előnye hat percre is felment, amely utána 5 perc körülre állt be, de az utolsó hegyhez érkezve elkezdett folyamatosan csökkenni. A vezető csoport előnye két perc alá csökkent, mikor megkezdődött a mászás (hat kilométeres, átlagosan 13 százalékos emelkedő), amely „áldozatokat” is szedett: előbb Johnny Hoogerland bukott, majd Jurgen Van Den Broecknak támadtak gondjai a kerékpárral, Valverdét pedig egy defekt tette ideiglenesen harc- és támadásképtelenné. A Sky öt versenyzővel uralta az élcsoportot, Porte, Wiggins és Froome diktálta az iramot a fogyatkozó bolynak, az eddig sárga trikót viselő Cancellara pedig legfeljebb integethetett nekik (és a sárgát is levehette gondolatban).

A kíméletlen záró emelkedő (helyenként húsz százalék…) előtt Froome vezetett, de Evans támadott, igaz, nem sokáig jutott: Froome jobban bírta a hajrát, és ennek köszönhetően Evans és Wiggins előtt megnyerte a hetedik szakaszt.

Az összetettben Bradley Wiggins vette át a vezetést, előnye tíz másodperc Cadel Evansszel és tizenhat Vincenzo Nibalival szemben. A Sky és a britek remek napját mutatja, hogy a csapat három kerékpárosa (Wiggins, Froome, Michael Rogers) is az összetett első tíz helyezettje közé férkőzött.

TOUR DE FRANCE 2012
7. SZAKASZ, TOMBLAINE–LA PLANCHE DES BELLES FILLES, 199 KM
1. Christopher Froome (brit, Sky) 4 óra 58 perc 35 mp
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 2 mp hátrány
3. Bradley Wiggins (brit, Sky) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 34 óra 21 perc 20 mp
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 10 mp h.
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Cannondale) 16 mp h.
4. Rein Taaramäe (észt, Cofidis) 32 mp h.
5. Gyenyisz Menysov (orosz, Katyusa) 54 mp h.
6. Haimar Zubeldia (spanyol, Radioshack-Nissan) 59 mp h.
Legfrissebb hírek

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 perce

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
54 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik