Kerékpár: Contador csapata „természetesen nem ezt várta”

MTI MTIMTI MTI
2012.02.06. 19:43
Címkék
Alberto Contador csak kedden reagál arra, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn doppingvétség miatt visszamenőlegesen két évre eltiltotta őt a versenyzéstől, s egyben megfosztotta az összes, 2010 nyara óta elért eredményétől, így a 2010-es Tour de France- és 2011-es Giro d'Italia-győzelmétől is.

A spanyol kerekes csapata, a Saxo Bank és annak főnöke, Bjarne Riis késő délutánig hallgatott, majd az 1996-ban Tour-győztes sportvezető közleményben annyit mondott: „Természetesen nem ezt az eredményt vártuk. Jelenleg alaposan átvizsgáljuk a dokumentumot, hogy jobban megértsük a döntést."

Az istálló kedden 19.30 órakor sajtótájékoztatót tart a bringás lakhelyén, a Madrid melletti Pintóban.

A 29 éves Contador a 2010-es Touron akadt fenn a doppingvizsgálaton, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál, amely a novemberi meghallgatás után hétfőn hirdette ki ítéletét az ügyben.

Legfrissebb hírek

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
12 perce

A derbin már magyarként játszhat Mariano Gómez

Labdarúgó NB I
40 perce

Serie A: sorozatban a harmadik meccs végződött gól nélkül

Olasz labdarúgás
42 perce

Az FIA-elnök kijelentette: visszatérnek a V8-as motorok az F1-be!

F1
55 perce

Női futsal MK: először lett kupagyőztes a TFSE

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: az Eger, a Szeged és a BVSC is rendez döntőt a fiúknak

Utánpótlássport
1 órája

Superbike-vb: Nicolo Bulega nyerte a superpole-versenyt, Oliveirát mentő vitte el

Egyéb autó-motor
1 órája

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik