Kerékpár: a belga „Kannibál” szerint Contador eltiltása árt a sportágnak

MTI MTIMTI MTI
2012.02.06. 14:28
Címkék
Meglepte a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Alberto Contadort elmarasztaló ítélete az ötszörös Tour de France-győztes Eddy Merckxet – versenyzői becenevén Kannibált –, akinek saját bevallása szerint elege van a kerékpársportot övező történésekből.

„Megint a kerékpár húzta a rövidebbet. Elegem van ebből. Az ítélet túlzó, kedvezőtlen mindenkinek, a kerékpársport megítélésének, a támogatóknak – reagált Dohából a CAS állásfoglalásának hétfői ismertetésére a legendás belga kerékpáros, aki 1969-ben, 1970-ben, 1971-ben, 1972-ben és 1974-ben nyerte meg a legjelentősebb háromhetes körversenyt. – Olyan ez, mintha valaki el akarná pusztítani a kerékpársportot. Két évig tartott, míg meghozták az ítéletet. Ez így nem megy.”

A CAS hétfőn jelentette be, hogy vétkesnek találta Alberto Contadort, a Tour de France háromszoros bajnokát, akit visszamenőlegesen két évre eltiltott a versenyzéstől, s egyben megfosztott az összes, 2010 nyara óta elért eredményétől, így a 2010-es Tour- és 2011-es Giro d'Italia-győzelmétől is.

A 29 éves spanyol kerekes a 2010-es franciaországi Touron akadt fenn a doppingvizsgálaton, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál, amely a novemberi meghallgatás után hétfőn hirdette ki ítéletét az ügyben.

„Nem vagyok szakértő, sem orvos, kíváncsian várom a hozzáértők magyarázatát. Csak a kerékpárban fordul elő, hogy végtelenül kicsi mennyiségeket kutatnak. Jó lenne, ha más sportágakban is így járnának el – méltatlankodott a jelenleg a katari körversenyt szervező Merckx, utalva arra, hogy Contador esetében nagyon kis mennyiségű tiltott anyagot találtak. – Ha lett volna a szervezetében egyértelműen kimutatható doppingszer, rögtön elítélték volna, s nem várnak két évet.”

A belga sportember ugyanakkor úgy véli, Contador védekezése nem volt jó. A spanyol versenyző végig ártatlannak vallotta magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.

Legfrissebb hírek

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
14 perce

A derbin már magyarként játszhat Mariano Gómez

Labdarúgó NB I
42 perce

Serie A: sorozatban a harmadik meccs végződött gól nélkül

Olasz labdarúgás
44 perce

Az FIA-elnök kijelentette: visszatérnek a V8-as motorok az F1-be!

F1
57 perce

Női futsal MK: először lett kupagyőztes a TFSE

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: az Eger, a Szeged és a BVSC is rendez döntőt a fiúknak

Utánpótlássport
1 órája

Superbike-vb: Nicolo Bulega nyerte a superpole-versenyt, Oliveirát mentő vitte el

Egyéb autó-motor
1 órája

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik