Kerékpár: Alberto Contador ismét megcélozza a Tourt, ha teheti

Vágólapra másolva!
2011.10.03. 07:14
Címkék
A 2012-es szezonban is a Tour de France lesz a főversenye a háromszoros győztes Alberto Contadornak, már csak az a kérdés, hogy a spanyol kerékpárost novemberben eltiltják-e vagy sem.

A jelenleg a világ egyik legjobbjának tartott országúti bringás a hétvégén az El Mundo lapban hozta nyilvánosságra tervezett 2012-es programját, amelyben a Tour mellett a Tirrén-Adria, a katalán, a País Vascó-i és a Dauphiné Libéré körverseny szerepel, és ha bírja erővel, a Vuelta a Espanát is megcélozza.

Contador 2010-ben lebukott, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, az ügy jelenleg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) előtt van, amely novemberben dönt. A versenyző ártatlannak vallja magát, és elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.

Contador a Tour de France-t 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d”Italiát 2008-ban és az idén, míg a Vuelta a Espanát 2008-ban megnyerte, és ő volt a világon az ötödik, aki mindhárom nagy háromhetes viadalon diadalmaskodni tudott.

Legfrissebb hírek

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztök a svédeket

Röplabda
26 perce

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
34 perce

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
47 perce

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
52 perce

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
1 órája

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik