Kerékpár: eltiltás fenyegeti a sportág nagyasszonyát, Jeannie Longót

Vágólapra másolva!
2011.09.09. 10:44
Címkék
Kétéves eltiltás fenyegeti Jeannie Longót, a legendás francia kerékpárost, aki lapértesülés szerint vétett a doppingszabályok ellen.

A L'Équipe úgy tudja: a sportág 52 éves nagyasszonya három alkalommal is elmulasztotta közölni, hogy hol tartózkodik, így az ellenőrök nem találták meg.

Longót, aki júniusban gyűjtötte be az 59. francia bajnoki címét, és nevezett a szeptember 19-én rajtoló koppenhágai országúti világbajnokságra is, figyelmeztette a helyi doppingellenes ügynökség, az AFLD. A szervezet időközben értesítette az ügyről a helyi szövetség fegyelmi bizottságát is, amely várhatóan beidézi majd a sportolót, s a meghallgatása után dönt az eltiltás mértékéről, amely Franciaországban három hónaptól két évig terjedhet.

Az első ob-ját még 1979-ben megnyerő Longo összesen 14 olimpiai és világbajnoki aranyérmet gyűjtött eddigi pályafutása során. Legnagyobb sikerét 1996-ban, az atlantai ötkarikás játékokon elért első helyével aratta.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor: „Egyelőre nem nagyon tudok hibáztatni senkit”

Magyar válogatott
1 perce

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született az aerobik Eb-n

Torna
19 perce

Először kapott ki a Volán Ted Denttel a kispadján

Jégkorong
35 perce

Tóth Alex a Nemzeti Sportnak: Rémálom, a legrosszabb rémálom… 

Magyar válogatott
46 perce

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár és a Kazincbarcika is három szettben győzött

Röplabda
51 perce

Dibusz Dénes: Nem tudjuk visszatekerni az időt, ezzel együtt kell élnünk…

Magyar válogatott
57 perce

Az írek hőse könnyek között értékelte a győzelmet

Magyar válogatott
1 órája

Testvére után Márton Viviana is aranyérmet szerzett a női tekvandó-vb-n!

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik