Hegyikerékpár: olimpiai számban rendeznek versenyt Veszprémben

Vágólapra másolva!
2011.09.02. 15:36
Címkék
A Vuelta Sportiroda olimpiai krossz hegyikerékpár-versenyt rendez szeptember 18-án Veszprémben. A C2-es kategóriájú McDonald's BringaMánia Magyar Nagydíj alkalmával a felnőtt kerekesek a helyezések mellett az olimpiai kvalifikációba számító világranglistapontokért fognak vetélkedni; a családokat és gyermekeket színes kiegészítő program várja.

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) versenynaptárában is kategóriával szereplő, magyarországi rendezésű hegyikerékpáros-viadalra idén eddig egyszer került sor. A szervezők Veszprémben 250-300 igazolt kerekesre számítanak, köztük – a világranglistapontok gyűjtésének lehetősége miatt – jelentős számú külföldi résztvevőre. Várják a szurkolókat, a család minden tagját is, a gyermekeknek külön programot biztosítanak.

„A pálya különlegessége, hogy a profi futam indulói egy több száz méter hosszú lépcsősoron ereszkednek le a várból, valamint hogy a versenyzők négy ízben is átkelnek a Séd patakon. Ehhez több ideiglenes hidat is építenek a szervezők, de az egyik alkalommal lábon vagy inkább keréken kell átkelni a vízen. A profi futam befutója és díjkiosztója az Óváros téren lesz" – mondta Eisenkrammer Károly főszervező.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
1 perce

Szoboszlai Dominik néhány szóval reagált a magyar válogatott írek elleni vereségére

Magyar válogatott
11 perce

ATP-világbajnokság: finn, brit duó nyert a párosok között

Tenisz
40 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
48 perce

Videó: kétszer is vezettünk, de Parrott triplájával Írország legyőzte a magyar válogatottat

Magyar válogatott
49 perce

A 96. percben jött a dráma: az írek fordítottak a Puskás Arénában, szertefoszlottak a vb-álmaink

Magyar válogatott
51 perce

Torna mesterfokú ob: győri aranyak Győrben

Torna
55 perce

Portugália kilenc gólt vágott az örményeknek, megszerezte a csoport első helyét

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik