Kerékpár: 3. helyével szinte biztos Lovassy Krisztián londoni kvótája

Vágólapra másolva!
2011.08.07. 12:14
Címkék
Egy bronzérem is sokat érhet. Ez alkalommal ezt Lovassy Krisztián esete bizonyította, aki a harmadik helyen végzett a szombati GP Betonexpresszen, s az elmúlt évekből kiindulva az általa megszerzett 95 pont nemcsak világbajnoki részvételt, hanem olimpiai kvótát is érhet az Ora Hotels-Carrera kerekese számára.

A szabályok szerint az olimpiára előbb a ProTour-ranglistáról lehet kvalifikálni – itt Magyarország nem érintett –, majd a többi nemzet a kontinentális listákról szerezhet kvótát. Ezen az úton Európából további 14 ország kerekese juthat ki Londonba, s ha esetleg ez a verzió sem nyerő (itt tartunk most), akkor a rangsor legjobb kétszáz helyezettje közül az kap kvótát, aki hazája jogán nem harcolta azt ki.

„Az elmúlt négy év alapján biztos Lovassy Krisztián kvótája – mondta Stubán Ferenc, az Ora Hotels sportigazgatója, magyar szövetségi kapitány. – Az elmúlt négy évben 85-nél sohasem volt több pontja a kétszázadiknak, de a 72 és a 75 is elég volt időnként, így Krisztiánnak nemcsak a vébé-, hanem az olimpiai indulása is szinte biztossá vált. Ahhoz, hogy két londoni kvótát szerezzünk, a nemzetek rangsorában kellene előbbre lépni, s mivel megyünk még versenyekre, az sem reménytelen, ám eléggé bizonytalan.”

Az olimpiai ranglistát egyébként október 20-án zárják, de a számítások azt mutatják, hogy Lovassy Krisztián lélekben már készülhet Londonra.

KERÉKPÁR
GP BETONEXPRESSZ (1.2-es kategória)
Tiszagyenda (160.3 km): 1. Martin Schöffman (osztrák, Viperbike-Radland Kärnten) 3:46:56, 2. Patryk (szlovákiai, szlovák válogatott) 19 másodperc hátrány, 3. Lovassy Krisztián (magyar, Ora Hotels-Carrera) 1:14 perc hátrány, …7. Molnár Ákos (magyar, Aegon Cycling) azonos idővel, 8. Ivanics Gergely (magyar, magyar válogatott) 2:15 p h.

Legfrissebb hírek

Akár még az első kalapból is várhatnánk a pótselejtezőt, de... – minden, amit az utolsó kör előtt tudni kell

Magyar válogatott
4 perce

„Rengeteg párharc várható, nem játszhatunk passzívan az írek ellen”

Magyar válogatott
50 perce

„Ne hagyjuk az íreket provokálni” – Baráth Botond

Magyar válogatott
51 perce

Oliver Vidin Fehérváron is a bajnoki címet célozza meg

Kosárlabda
1 órája

Lehetetlen küldetés: kilencgólos győzelem kellene az olaszoknak

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz nyolcadikként zárta a szezont

Egyéni
1 órája

NHL: micsoda meccs Detroitban – 4–1-es hátrányból nyert a Sabres

Amerikai sportok
2 órája

Kosárlabda: megkezdte az építkezést az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik