Hegyikerékpár: szlovák és lengyel versenyen gyűjthetünk olimpiai pontokat

Vágólapra másolva!
2011.08.04. 19:21
Címkék
Most hétvégére, augusztus 4. és 7. között ismét jelentős versenyek kerültek a hazai hegyikerekesek nemzetközi versenynaptárába. A szomszédos Szlovákiában, Donányban az olimpiai szám Európa-bajnokságát rendezik, míg Lengyelországban triálvilágkupára kerül sor.

Az olimpiai szám kontinensviadalán a magyar válogatottat a felnőttek közt Parti András (EuroOne-Cube Pro MTB Team), Buruczki Szilárd (Kőbánya TC) és Dósa Eszter (Vitalitás SE), U23-ban Benkó Barbara (Focus MIG Team), Kéri Zsófia és Béla Attila (mindkettő LTV Merida Racing); a juniorok közt Fenyvesi Péter (Bringabanda SC), Meggyesi Gergő (LTV Merida Racing) és Szalontay Bence (Merida Maraton Team-CST) képviseli.

„Az Eb-n világranglista-pontokat is lehet gyűjteni, ami ismét számít az olimpiai kvalifikációba. Benkó Barbi U23-ban képes lehet dobogóra állni, Parti Andrist felnőttben harmincba várom, de Buruczki Szilárd és Dósa Eszter is beérhet a negyven körül, újabb pontokat hozva. Juhász Zsolt felépült betegségéből, de nem indul az Eb-n, mint ahogy Erdélyi Eszter sem, akinek a helyébe várhatóan a nyár végén, török versenyen Módos Gabit vetjük be a kvótát jelentő pontokért. Augusztus közepén csehországi világkupa vár az olimpiai válogatottra" – mondta elöljáróban Valter Tibor szövetségi kapitány.

A mostani hétvégén az olimpiai szám képviselői mellett a triálosok is a nemzetközi porondra lépnek: a lengyelországi világkupára Hegedűs László (Veres Ördögök SE, 26"-os kategória), Erdélyi Ádám (Veres Ördögök SE 26"), Végh András (George KSE 26") és Bay László (Veres Ördögök SE 20") fog elutazni.

Legfrissebb hírek

Akár még az első kalapból is várhatnánk a pótselejtezőt, de... – minden, amit az utolsó kör előtt tudni kell

Magyar válogatott
3 perce

„Rengeteg párharc várható, nem játszhatunk passzívan az írek ellen”

Magyar válogatott
50 perce

„Ne hagyjuk az íreket provokálni” – Baráth Botond

Magyar válogatott
51 perce

Oliver Vidin Fehérváron is a bajnoki címet célozza meg

Kosárlabda
1 órája

Lehetetlen küldetés: kilencgólos győzelem kellene az olaszoknak

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz nyolcadikként zárta a szezont

Egyéni
1 órája

NHL: micsoda meccs Detroitban – 4–1-es hátrányból nyert a Sabres

Amerikai sportok
1 órája

Kosárlabda: megkezdte az építkezést az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik