Giro d’Italia: visszalépett a hétfőn elhunyt Weylandt csapata

2011.05.10. 22:59
Címkék
A hétfői szakaszon balesetben elhunyt belga Wouter Weylandt csapata, a Leopard-Trek kedden késő este bejelentette, visszalép a Giro d’Italia országúti kerékpáros-körversenytől.

„A Leopard-Trek versenyzői befejezték a viadalt tekintettel csapattársuk és barátjuk, Wouter Weylandt halálára” – olvasható a luxemburgi székhelyű istálló közleményében.

A szerencsétlenül járt 26 éves bringás hétfőn, 24 kilométerre a céltól, a Passo del Boccóról lefelé jövet elvesztette uralmát kerékpárja felett, és 70 km/órás sebességgel falnak ütközött. A televíziós felvételeken látható volt, hogy Weylandt eszméletlenül feküdt a földön, és erősen vérzett. Az orvosok azonnal a segítségére siettek, 40 percen át próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

A Giro résztvevői Weylandt emlékének szentelték a keddi, negyedik etapot, így az nem számított bele az összetett eredménybe. Az utolsó 1000 métert a Leopard-Trek versenyzői és az elhunyt egyik legjobb barátja, a szakasz után a Giro folytatásától szintén visszalépett amerikai Tyler Farrar összekapaszkodva tette meg, miközben a többi kerekes mintegy 50 méterrel lemaradva haladt az összetettben élen álló brit David Millar vezetésével.

Legfrissebb hírek

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
7 perce

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
19 perce

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
40 perce

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
6 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
7 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
7 órája