Hegyikerékpár: Salgótarjánban U23-as női világbajnok is rajthoz áll

2010.08.06. 19:39
Címkék
A vasárnapi, UCI C1-es kategóriájú Merida-CST Salgótarján Kupán, a világranglista-pontok gyűjtése és a több mint háromezer eurós összdíjazás miatt jelentős nemzetközi mezőny várható. A nevezési listán a hazai élmezőny mellett a világranglista több helyezettje, köztük a korábbi U23-as női világbajnok is szerepel. A salgótarjáni verseny a Magyar Kupasorozat utolsó előtti állomása, tehát az összetettbeli pontgyűjtésre is lehetőség nyílik.

„Az ukrán Szerhij Riszenko a világranglista 45. helyen áll jelenleg. Jelezte érkezését a 20. pozíciót elfoglaló cseh Jan Skarnitzl is. A hölgyeknél a 2008-as U23-as világbajnok – ekkor lett a szintén rajthoz álló Benkó Barbara juniorban ezüstérmes –, a szlovén Tanja Zakelj a 16. pillanatnyilag a világranglistán, de nem sokkal áll mögötte a szlovák Janka Stevkova sem, ő 18. jelenleg. Jelentkeztek a hazai élcsapatok, bajnoki dobogósok, van, aki már napok óta itt készül" – mondta Kéri István versenyigazgató.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Kupasorozat salgótarjáni és zalaegerszegi, egyben záró futama előtt a tabellát három futam után Buruczki Szilárd vezeti, megelőzve a szlovák Lami Michalt; abszolútban az U23-as Béla Attila, elit férfiben Reitinger Gábor következik. Nőknél Dósa Eszter, Módos Gabriella, Erdélyi Eszter a sorrend. Az olimpikon Parti András, mivel betegség miatt hosszabb kihagyásra kényszerült, nem szerepel az első háromban, de friss bajnoki címével pontszerző-esélyes.

Legfrissebb hírek

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
17 perce

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
20 perce

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
43 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
53 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
58 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
58 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
1 órája

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
1 órája