Közgyűlés az ernyőszervezetben: Sipiczki Róbert az új elnök

Vágólapra másolva!
2009.04.19. 12:58
Címkék
Megtartotta rendkívüli tisztújító közgyűlését a Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ). A hegyikerékpárosok és a bmx-esek önállósodását megszavazták a jelenlévők, míg a szövetség elnöki tisztére az elmúlt ciklusban a mountain bike-osokat képviselő alelnököt, Sipiczki Róbertet emelte a tagság.

A 100 tagegyesületből nem érkezett meg időre a megfelelő számú küldött, így a meghirdetett időpont után egy órával megismételt közgyűlésre került sor; ekkorra már 51 klub delegált. Krizsanits János elnök egyéb okokra hivatkozva nem vett részt a szombati eseményen, így az eddigi alelnök, Sipiczki Róbert köszöntötte a jelenlévőket, majd levezető elnöknek Koszorú István ügyvédet kérte föl – a tagság elfogadása mellett –, aki korábban a sportkormányzat jogi munkatársaként is tevékenykedett.

A közgyűlés a legfontosabb határozataként, a napirendi pontok tárgyalása során – egyaránt 49 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett – támogatta a mountain bike és a bmx szakág önálló országos sportági szakszövetségként való megalakítását, és azok bírósági nyilvántartásba vételét. Emlékeztetőül: a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség március 29-ei közgyűlése döntött az önállósulási folyamatról, melynek első lépéseként megalakította a Magyar Mountain Bike Szövetséget, és kezdeményezte a szakági szövetség megszüntetését.

Mint Sipiczki Róbert elmondta, a sporttörvény adta szabályozás miatt az elmúlt tíz évben sokszor hiányzott az egyetértés, mára azonban az eredmények, a versenyrendszer és a létszámok is azt mutatják, hogy a hazai hegyikerékpáros sportág megérett az önállóságra. Koszorú István véleménye szerint az elfogadtatás az állami sportvezetéssel végigvihető, bár – ahogy fogalmazott – „kemény jogi munka szükséges hozzá”.

A meghirdetett tisztújítás során két elnökjelölt közül Sipiczki Róbert többségi akarattal került az elnöki székbe, Tarapcsák Péter így az – országútiakat képviselő – alelnöki posztot kapta. Hasonló státuszban vesz részt a kerékpársport irányításában a bmx-et képviselő Dietrich Tamás, illetve a hegyikerékpárosok közül „beemelt” Molnár Dénes. Az elnökséget erősíti még az egykori olimpikon, az országúti és pálya-utánpótlást hosszú ideje eredményesen felkészítő és versenyeztető Somogyi Miklós, valamint a triál szakág prominense, Schettrer Zsolt. A felügyelő bizottság tagjai Kuthy Tamás, Czeglédi Orsolya és Erdélyi István lettek.

Sipiczki Róbert – aki 2004 tavasza óta vezeti a hegyikerekeseket – beszédében kiemelte, hogy átmeneti időszakra vállalta a megbízatást. Az általa vezetett grémiummal szeretné a szakágak szakmai önállóságát megtartani, de a szigorú számviteli és pénzügyi szabályok, valamint az alapszabály és a sporttörvény betartása mellett.

Dietrich Tamás a közgyűlés utáni interjúban elmondta: miután a bmx – magyar sportolókkal – eredményesen debütált a pekingi játékokon, ők is az önálló működésben látják a jövőt. Azonban a többi szakággal való együttműködést szükségesnek tartja; példa erre a jövő évi, Szingapúrban megrendezendő I. ifjúsági olimpiára való közös hazai felkészülés. Tarapcsák Péter az együttműködés tekintetében hozzátette a szakági átjárhatóság és a közös licenc-elfogadás szükségességét, példaként említve, hogy országúti kerékpáros indulhasson mountain bike-viadalon, a hegyikerekes pedig bmx-versenyen.
Legfrissebb hírek

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
35 perce

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
37 perce

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
8 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
8 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
8 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik