Hegyi kerékpár: három ob-érem a Merida Maraton Team CST idei célja

2009.04.08. 01:48
Címkék
Anno, 1996-ban néhány lelkes amatőr hegyi bringással, na meg egy céges Trabanttal indultak neki a versenyeknek, majd ’97-ben Maraton SC-ként kapták meg a bírósági bejegyzést. Ma közel 70 taggal és a legkorszerűbb technikával az ország egyik vezető klubja a Merida Maraton Team CST. A gárda Vinczeffy Zsolt személyében az első montis olimpikont adta, és a hazai viszonylatban egyedülállónak számító, 33 – nemcsak hegyi kerekes – bajnoki győzelmet számláló Vajda Mártát. A legeredményesebbek a napokban vehették át legkorszerűbb kerékpárjaikat.
„Az idei versenyterveket illetően az olimpiai krossz és a maraton szakágban az összes kupafutamon szeretnénk rajthoz állni, ez 12 versenyt jelent. Természetesen ott leszünk az országos bajnokságokon, ahol több korosztályban is számolni kell majd velünk. Programunkban szerepel a Tour De Pelso és egyéb országúti versenyek, a 24 órás mountainbike-csapatverseny, legalább egy dobogós hellyel.” „Szeretnénk teljesíteni egy vagy két külföldi mountainbike-többnapost, ez persze a szponzori oldaltól is nagymértékben függ. Céljaink között legalább 3 magyar bajnoki cím és összetett kupagyőzelem, elit versenyzőink – Lobmayer, Szlobodnyik, Szalontay – külföldi versenyeztetése, továbbá a hazai egyesületek közt meghirdetett csapatösszetett dobogója szerepel. A szakágak közül az olimpiai krosszon és a maratonon kívül nem tudunk versenyzőket indítani, a triál, a downhill és a fourcross versenyrendszerében nem veszünk részt, ezért még ekkora gárdával is nagyon nehéz lesz dobogós helyet elcsípni - tájékoztatott a „Bringázz a munkába!” kampány alkalmából adott interjújában Mikula Gábor csapatvezető, aki nemcsak az edzések és versenyek alkalmából ül kerékpárra. Az elmúlt esztendők kiváló eredményeinek köszönhetően a jövő céljainak eléréséhez a legkorszerűbb technika áll a csapattagok rendelkezésére. A Merida Maraton Team CST legeredményesebb kerekesei néhány napja látványos bemutató keretében, a Bringaexpón kapták meg kerékpárjaikat. Új, 2009-es Merida gépet vehetett át Vajda Márta 33-szoros magyar bajnok és Módos Gabriella, az összetett maraton győztese; Kiss József többszörös XCM-dobogós, a T-Mobile TOP maraton sorozat master kategóriájának legjobbja, aki egyben – érdekességként – többszörös bajnok tájfutó; valamint Szlobodnyik Zsolt, Lobmayer Balázs és Szalontay Bence, az olimpiai szám hazai bajnokai.
Legfrissebb hírek

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
15 perce

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
41 perce

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
45 perce

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
1 órája

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
1 órája

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
2 órája