Kerékpár: átlagosan több mint nyolc doppingellenőrzés

2008.10.29. 11:14
Címkék
Átlagosan több mint nyolcszor vetették alá az idén doppingellenőrzésnek az úgynevezett biológiai útlevéllel ellátott profi kerékpárosokat.
Az újítást ebben az évben vezették be a nemzetközi elit, azaz a Pro Tour-alakulatok, illetve néhány második divíziós profi csapat versenyzői számára. A kerekesek érdekvédelmi szervezete (CPA) szerint jelenleg összesen 749 versenyzőről van szó, s mivel ebben az évben 6501 tesztre került sor, 8.6-os átlag jött ki. Cédric Vasseur, a CPA elnöke ugyanakkor jelezte, nem mindegyik kontroll kapcsolódott az útlevélprogramhoz, néhány teszt hagyományos volt. A 6501 ellenőrzésből 4838 versenyen kívül történt. A biológiai útlevél több előzetes mintavétel alapján készült. Az adatok rögzítésével első lépésben a vér állapotának változását lehet nyomon követni, de a tervek szerint később elkészülne egy úgynevezett hormontérkép is, melynek révén más jellegű beavatkozásokra, például szteroidbevitelre is fény derülhetne. A sorozatos mintaelemzésekkel meg lehet állapítani a kerékpárosok saját átlagos értékeit, és az ezektől való lényeges eltérések esetében következhetnek a szankciók.
Legfrissebb hírek

Videó: Varga Barnabás góljával vezet az AEK

Légiósok
1 perce

Kettős győzelemmel a négy között a címvédő FTC a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
12 perce

Ikszelt a Barcika a Kecskeméttel, először győzött ősszel a Misleny, fölényesen nyert a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
17 perce

A kihagyott tizenegyes nem fért bele a Szentlőrincnek, tovább menetel a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
18 perce

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
46 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
53 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
55 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
57 perce