Hegyikerékpár: a Crosskovácsin maratoni bajnokot avatnak

2008.06.02. 23:33
Címkék
Budapest központjától 13 kilométerre, Nagykovácsiban immár 15. alkalommal rendezik meg a Crosskovácsi Mountain Bike Maratont, amelyen idén a maratoni magyar bajnokság legjobbjai is rajthoz állhatnak. Mátyus Attila főszervező június 8-án, közel 800 kerekest vár a Tisza-kastélyhoz a fél tízes rajtra, mint mondta, a magyarok mellett angolok, németek és franciák részvétele is várható. A hazai olimpiai keret mellett szinte a teljes magyar élvonal maratoni csatája ígérkezik.
A Crosskovácsi viadal a főváros közelsége mellett elsősorban kemény, embert- és bringát próbáló pályáiról, valamint a kitűnő szervezéséről ismert, a rendezők ezeknek a hagyományoknak idén is szeretnének megfelelni. A bringások 18 kategóriában mérhetik össze felkészültségüket. A maratoni táv 86 km, a félmaraton 60, míg a kismaraton 29 kilométer hosszú lesz. A gyermekek 6.1 kilométeren versenyezhetnek egymással. A rajt és a cél területe a már megszokott helyen, a Nagykovácsi Tisza-kastély parkjában lesz. Reggel fél tízkor minden korosztály számára egyszerre dördül el a rajtpisztoly, az eredményhirdetés pedig délután fél négykor várható. S, hogy ki lesz a legjobb? Az elit férfiaknál nehéz az esélylatolgatás. A tavalyi Crosskovácsi bajnoka, Szalay Péter? Vagy a pekingi olimpiára készülő Parti András, aki egy héttel remek andorrai világkupa-szereplése után áll rajthoz? Vagy a szilvásváradi maratonon jó formáját 117 kilométer után győzelemmel bizonyító olimpiai kerettag Buruczki Szilárd? Netán a maratoni dobogók szinte állandó szereplői: Blazsó Márton, Hasenfratz Péter, esetleg Bogár Gábor? Június 8-án délután megkapjuk a választ.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
3 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
3 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
4 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik