Hegyikerékpár: Parti minden idők legjobb magyar Vk-helyét hozta

2008.06.01. 18:22
Címkék
A pekingi olimpiára készülő Parti András világkupafutamon állt rajthoz Andorrában, ahol az eddigi legjobb magyar eredményt elérve negyvenhatodikként zárt. A versenyt Sauser Christoph nyerte meg, mögötte igen nagy meglepetésre a dél-afrikai Stander Burry jött be, majd harmadiknak a kanadai Kabush Geoff.
"A hétvégén Andorrában álltam rajthoz, az idei negyedik Világkupa-futamon. A cél az első hatvanötbe kerülés volt, mivel így lehet Világkupa-pontot szerezni. Nagyon akartam itt egy jó eredményt, mivel az olimpia szempontjából itt tudom felmérni, hogy hol tartok" – mondta Parti András, majd a részletekről is szólt néhány szót."A körülmények kissé extrémek voltak, mivel a verseny ezernyolcszázötven méteres magasságból indult, és az időjárás sem mindig a legbarátságosabb oldalát mutatta: eső és öt-nyolc fok volt, valamint hófoltok tarkították a pályát. Szerencsére minden jól alakult, és a hatvankettedik helyről rajtolva egy igen erős versenyzéssel sikerült bejönnöm a negyvenhatodik helyre, többek között a volt olimpiai és világbajnok Bart Brentjensszel voltam nagy csatában. Vele például csak az utolsó kör utolsó emelkedőjén tudtunk dűlőre jutni – végül megvert. Ezzel a helyezéssel rendkívül elégedett vagyok, az eddigi legjobb világkupa-helyezésem egy hetvenegyedik hely volt, és ha jól tudom ez a mostani az eddigi legjobb magyar eredmény ebben a kategóriában" – mondta pekingi olimpikonunk.Parti Andorrából kedden reggel utazik Magyarországra, majd két hazai verseny következik, a Crosskovácsi Maraton, ami a maraton országos bajnokság is egyben, majd a kisnánai OX. Magyar Kupa-futam, ami C2-es világranglista-pontszerző verseny.
Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
6 perce

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
44 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
45 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
47 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
48 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
49 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája