Hegyikerékpár: az UNIQA Buda Maratonnal rajtol a szezon

2008.04.29. 14:18
Címkék
Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az UNIQA Buda Maraton és Mountain Bike Majális, mely a hegyikerékpárosok népes táborának szezonnyitó rendezvénye.
A főváros legjelentősebb kerékpáros szabadidősport-eseményén részt vesz Parti András (Trek Józsefhegyi SE) pekingi olimpiai résztvevő és Benkó Barbara (LTV Merida Racing) junior világkupafutam-győztes; a Hármashatár-hegyi repülőtéren kitűzött rajtvonalnál esélyesként láthatjuk Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas) olimpiai tartalék kerekest.

A családi kerékpáros majálisra a szervezők 5-6 ezer résztvevőt, köztük 6-700 versenyzőt várnak. A bringások 42-, 21- és 10 kilométeres távok közül választhatnak.

"Öt éve egyre növekvő résztvevőszámmal indítjuk szezonnyitó hegyikerékpáros versenyünket. Minden évben újdonságokkal tettük érdekesebbé a megszállott bringásoknak az eseményt, a leglátványosabb az egy vonalból rajtoló több száz biciklis, mely még Európa-szerte is ritka. A nézőket sörsátorral, koncertekkel, az iskolásokat gyermekversennyel, a családokat ügyességi pályával várjuk, este pedig buli a Rekettyés turistaházban Takáts Tamással. Azoknak is kedvet szeretnénk teremteni a sportághoz, akik először ülnek mountain bike-ra – mondta Harangvölgyi András főszervező. – Az idei maraton alkalmával az UNIQA biztosító a kerékpározás hazai történetében először jelenik meg a kerékpáros biztosítási termékével, ebből az alkalomból mint a rendezvény névadója vesz részt a rendezvényen."

A RENDEZVÉNY PROGRAMJA

08.00–10.00: helyszíni nevezés a diákversenyre
08.00–11.00: helyszíni nevezés a VI. Buda Maratonra
10.00–11.30: Diák-kupa, gyermekverseny
12.00: a VI. Buda Maraton rajtja
12.30: a Diák-kupa eredményhirdetése
13.00: Dual Triál Nagydíj
15.00: a Buda Maraton eredményhirdetése
16.00: tombola, nyereményjáték sorsolás
18.00: szezonnyitó bringaparty a Rekettyés turistaházban, a meghívott sztárvendég: Takáts Tamás
Legfrissebb hírek

Dicsőszentmártoni dicsőség – az első 100-szorosok, 15. rész: Bölöni László

Képes Sport
4 perce

Mikler Roland: Csodák vannak, de ahhoz nem így kell játszanunk

Kézilabda
16 perce

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

Egyéb egyéni
40 perce

Oda a fehérváriak pályaelőnye, idegenben győzött a Fino a férfi röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
55 perce

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-elődöntő: Atlético Madrid–Arsenal

Bajnokok Ligája
1 órája

A hazai meccseit behúzó Kaposvár lesz a Falco ellenfele a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
1 órája

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik