Sprintben legyőzhetetlenek a magyar nők

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 11:30
null
Janics Natasa két aranyéremnek is örülhetett Trasonában (fotó: Tumbász Hédi – archív)
Négy magyar elsőség született a trasonai kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnap délelőtti 200 méteres döntőiben. Janics Natasa egyesben és Kovács Katalinnal párban a kettesek között is aranyéremnek örülhetett, míg Marschalkó Alexandra a női kenusok bemutatkozó számában második lett, a Dombi Rudolf, Beé István duó pedig harmadik a K–2-esek között. A magyar válogatott az 1000 és a 200 méteres döntők után három arannyal áll az éremtáblázaton.


Jól indult nap, hiszen rögtön egy olyan számmal kezdődött, amelyben biztos volt az érem a mieink számára. A világversenyen ezúttal debütáló női kenusok között ugyanis mindössze három versenyző rajtolt, köztük Marschalkó Alexandra, aki végül második lett.

Férfi kajak egyesben Molnár Péternek nem sikerült igazán a startja, és ez meg is határozta a futamát, így sprinterünk a nyolcadik helyen végzett. A győzelmet nem a nagy esélyes német Ronald Rauhe, hanem a brit Edward Mackeever zsebelte be, aki nagy csatában csapott elsőként a célba.

A kenu egyesek között is egy nyolcadik hely jutott a magyar versenyzőnek, nevezetesen a fiatal Kovács Gergelynek. A futam hatalmas csatában dőlt el, szinte egyszerre csapott a célba hat versenyző, akik közül a litván Jevgeny Shuklin sikerét hozta a futam.

Következett a női kajak egyes, ahol egyértelműen Janics Natasa számított a legfőbb esélyesnek, ő pedig valóra váltotta a várakozásokat. A rajt után folyamatosan növelve a tempót elhúzott a mezőnytől, és ugyan a hajrában feljött rá a lengyel Marta Walczykiewicz, győzelme egyértelmű volt.

A férfi kajak párosok között Dombi Rudolf és Beé István az egyes pályáról indulva végig együtt haladt a mezőnnyel, és az utolsó méterek is jól sikerültek a duó számára, így egy remek harmadik hellyel gazdagodtak. A győzelmet a Liam Heath, Jonathan Schofield brit kettős szerezte meg.

Újabb kenus szám következett, újabb litván ünnepléssel, amelyet Raimundas Labuckas és Tomas Gadeikis mutathatott be. Kovács Gergely és Végh Attila a hetedik helyet szerezte meg.

Az utolsó szám a női kajak párosoké volt, ahol Janics ismét hajóba szállt, és Kovács Katalinnal párban be is gyűjtötte a győzelmet a szlovák Ivana Kmetová, Martina Kohlová és a német Fanny Fischer, Carolin Leonhardt duó előtt. A mieink kicsit lemaradtak a németektől a rajtnál, de féltávnál már az első helyért voltak versenyben, amelyet magabiztos fölénnyel, félhajós előnnyel meg is szereztek.

 

 KAJAK-KENU EB (TRASONA)
200 MÉTERES DÖNTŐK
 FÉRFIAK
K–1  
1. Edward Mackeever brit
2. Ronald Rauhe német
3. Piotr Siemionowski lengyel
…8. Molnár Péter magyar
C–1  
1. Jevgeny Shuklin litván
2. Juri Cseban ukrán
3. Ivan Stil orosz
…8. Kovács Gergely magyar
K–2  
1. Liam Heath, Jonathan Schofield brit
2. Saúl Craviotto Rivero, Carlos Pérez Rial spanyol
3. Dombi Rudolf, Beé István magyar
C–2  
1. Raimundas Labuckas, Tomas Gadeikis litván
2. Jevgenyij Ignatov, Ivan Stil orosz
3. Dzmitrij Rabcsanka, Aljakszandr Vaucsecki fehérorosz
…7. Kovács Gergely, Végh Attila magyar
NŐK
K–1  
1. Janics Natasa magyar
2. Marta Walczykiewicz lengyel
3. Teresa Portela spanyol
K–2  
1. Kovács Katalin, Janics Natasa magyar
2. Ivana Kmetová, Martina Kohlová szlovák
3. Fanny Fischer, Carolin Leonhardt német

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik