Kajak-kenu: Csay Renáta 12. vb-aranyérmét szerezte meg

2012.09.23. 23:11
Címkék
Tegnap egyéni győzelme után, ma párosban lett aranyérmes Csay Renáta a római maratoni kajak-kenu-világbajnokságon Farkasdi Ramóna oldalán. Ezüstérmet szerzett a Kövér Márton, Györe Attila alkotta kenupáros, a Hagymási-Kiszli duó pedig harmadik lett női K-2-ben.

Amit Csay Renáta tud, arra a szakemberek már évek óta nem találnak szavakat. A kétgyermekes győri anyuka a világ legjobb maratoni kajakosa, idén is legyőzhetetlen volt. Párosban a nála 16 évvel fiatalabb Farkasdi Ramóna partnereként győzött, nagyon taktikus versenyzéssel. A Csay, Farkasdi páros már az első körben meglépett az üldözőktől, a második körben azonban utolérte őket egy négy hajóból álló boly, amiben ott kajakozott a Hagymási Réka, Kiszli Vanda páros. Az utolsó 3 körben a két magyar és az olasz hajó haladt az élen, Csay Renátáék végül jó hajrájuknak köszönhetően győztek. Második lett Cicali, Alberti páros. Stefania Cicali tegnap szintén ezüstérmet szerzett Csay Renáta mögött egyesben. A Hagymási Réka, Kiszli Vanda duó pedig bronzérmes lett ebben a számban.

Férfi C-2-ben Kövér Márton és Györe Attila szinte az egész verseny alatt két spanyol párossal harcolt a győzelemért, az egyik rivális hajó csak az utolsó körben szakadt le. A magyarok végül közel 9 másodperccel szorultak a második helyre.

Férfi kajakban a Salga István, Ceiner Benjámin páros nem tudott beleszólni az érmekért folyó harcba. Több mint 3 és fél perccel lemaradva a győztes hajó mögött a 8. helyen futottak be.

Még tegnap délután rendezték meg a férfi kajak egyesek döntő futamát. Abban a számban Petrovics Máté a hatodik helyen futott be, de a vezető bolyból több versenyzőt kizártak, így hivatalosan a negyedik helyet szerezte meg a római világbajnokságon.

MARATONI KAJAK-KENU-VB, RÓMA
Felnőttek
Nők
K-2:
1. Csay Renáta, Farkasdi Ramóna (Magyarország) 1:54:41.950
2. Stefania Cicali, Anna Alberti (Olaszország) 1:54:51.020
3. Hagymási Réka, Kiszli Vanda (Magyarország) 1:55:34.220
 
Férfiak
C-2:
1. Oscar Granna, Ramón Ferro (Spanyolország) 1:56:06.480
2. Kövér Márton, Györe Attila (Magyarország) 1:56:15.210
3. Manuel Antonio Campos, Jose Manuel Sanchez (Spanyolország) 1:57:10.560
K-2:
1. Ivan Alonso, Emilio Merchán (Spanyolország) 2:02:15.590
2. Walter Bouzan, Alvaro Fernandez (Spanyolország) 2:02:17.170
3. Simon Van Gysen, Mocke Jasper (Dél-afrikai Köztársaság) 2:02:30.540
…8. Salga István, Ceiner Bejnámin (Magyarország) 2:05:52:800

 

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
42 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
50 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája