Kajak-kenu: Benedek összeülne Janiccsal Rióban

2012.09.24. 13:10
Címkék
Benedek Dalma világbajnok kajakos egy televíziós interjúban elmondta, már leadta a kikérőjét a magyar szövetségben, és elismerte, hogy a tervei között szerepel, hogy Janics Natasával közösen induljon szerb színekben a jövőben – a cél a riói olimpia.

„Egyelőre nem szeretnék válaszolni a Janics Natasával hírbe hozott szerb párosunk esélyeire, még néhány nap és kiderül minden – mondta Benedek Dalma a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Én már leadtam a kikérőimet a szövetségben, várjuk meg, Natasa hogyan dönt. Nem titok, van terv a közös versenyzésre."

„Én elég sokáig érleltem ezt a döntést, négy éve találkoztam a szerb párommal, már akkor beszéltünk a váltás lehetőségéről, de én nem akartam, száz százalékig bíztam abban, hogy a londoni olimpia összejön nekem, nem így lett. Ezért kerestünk kapaszkodót, alternatívát a következő ciklusra."

„Anyagilag a kajak-kenu topmezőnyét szerintem eléggé megbecsülik, a klubszint az persze már más kérdés, nálunk az MTK-ban is voltak gondok. Nálam sem az anyagiak játszották a döntő szerepet, amúgy is a pályafutásom befejezésén gondolkodtam London előtt. Nem láttam olyan edzőt itthon, akivel el tudtam képzelni a folytatást, így a házasságom adta az utolsó szalmaszálat, a szerb váltás lehetőségét Rió érdekében" – tette hozzá Benedek Dalma.

Csonka Gábor, Janics menedzsere csak annyit árult el, hogy az olimpiai bajnok gondolkozik a váltáson, és még nem kizárható, hogy Magyarországon marad.

Legfrissebb hírek

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
5 perce

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
35 perce

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
1 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája