Kajak-kenu: a szerbek örülnek Benedeknek, és várják Douchev-Janicsot

2012.09.21. 08:15
Címkék
Mirko Nisovics, a Szerb Kajak-kenu Szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta: nagyon örül Benedek Dalma „átigazolásának", míg Douchev-Janics Natasa ügyében tőle függetlenül, de zajlanak a történések. A Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója, Nagy Zsigmond megerősítette, hogy a háromszoros ötkarikás bajnok szegedi versenyző hazatérése a szülőföldjére változatlanul témát szolgáltat hivatalosan is.

„Benedek Dalma érkezésének nagyon örülünk, mert hatalmas húzóerőt jelenthet a női kajakszakágnak. Már csak a magyarok aláírása szükséges a honosításhoz, de úgy tudom, ennek nincs akadálya – fogalmazott Nisovics, aki Douchev-Janics Natasával kapcsolatban a következőt mondta. – Ebben az esetben sok pénzről van szó, az ő ügye a Szerb Olimpiai Bizottság és Vlade Divac elnök hatáskörébe tartozik. Erről én nem nyilatkozhatok."

Az elnök állítását alátámasztani látszanak Nagy Zsigmond szavai. A MOB nemzetközi igazgatója elmondta, hogy néhány napja érdeklődött nála Douchev-Janics Natasával kapcsolatban a szerb olimpiai testület (OKS) főtitkára, Djordje Visacki (olimpiai ötödik helyezett evezős Sydneyben), aki őt is informálta, hogy a háromszoros olimpiai bajnok valóban érdeklődött náluk, és egyeztettek is vele, bár hivatalos levélváltás még nem történt. Nagy Zsigmond hangsúlyozta, hogy a két ötkarikás szervezet között kifejezetten szoros, baráti a kapcsolat. A szerbek úgy tartják, hogy Douchev-Janics kvázi hazatér (2001-ig jugoszláv színekben versenyzett), ugyanakkor elismerik, hogy a kajakos kivirágzását Magyarország segítette elő rengeteg szakmai és anyagi támogatással.

Legfrissebb hírek

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
8 perce

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
38 perce

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
1 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája