Kajak-kenu: hitelesítették a szegedi pályát, sorra érkeznek a külföldiek

2011.08.13. 11:52
Címkék
A hétvégén is folyamatosan dolgoznak a szervezők a szegedi kajak-kenu világbajnokság helyszínén. Már áll a lelátó, hitelesítették a pályát és nyit az akkreditációs központ.

Folyamatos dolgoznak a szervezők a Maty-éren, vagyis a szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság helyszínén. Már állnak a lelátók, amelyeken 10 900 szurkolónak lesz ülőhely, és emellett minden nap további 10 ezer állóhelyre szóló jegyet vásárolhatnak az érdeklődők.

Végeztek a szakemberek a versenyhelyszín hitelesítésével is, geodéták mérték meg, hogy minden pálya azonos hosszúságú legyen.

„Egy olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a legszigorúbb szabályoknak kell megfelelnünk. A földmérők hajszálra pontosan megnézték, hogy például az ezerméteres táv valóban ezer méter legyen, illetve azt is, hogy a célvonal egészen pontosan kilencvenfokos szöget zárjon be a pályákkal. Szerencsére mindent rendben találtak, egyetlen versenyző sem juthat jogosulatlan előnyhöz a pályán, így ebből a szempontból sincs már akadálya a kezdésnek" – nyilatkozta Vékássy Bálint versenyigazgató.

Közben sorra érkeznek a külföldi versenyzők, edzők és vendégek Szegedre. Vasárnap megkezdi működését az akkreditációs központ, hétfőtől pedig már hivatalos edzéseket is rendeznek a Maty-éri pályán. Az olimpiai kvalifikációs viadalra 94 ország adta le a nevezését, ami rekordnak számít a sportág történetében. A londoni játékok 248 kajak-kenus kvótájának több mint kétharmada Szegeden talál gazdára.

Legfrissebb hírek

A 20 éves Billy Loughnane lett a legfiatalabb bajnok zsoké 1923 óta Nagy-Britanniában

Egyéb egyéni
6 perce

NB II: Szentlőrinc–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
12 perce

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
17 perce

Lavreysen sorozatban nyolcadszor nyert férfi sprintben a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
29 perce

Pigniczki Fanni nyerte az rg Magyar Kupát, tarolt az MTK Törökbálinton

Egyéb egyéni
35 perce

Szalai Gábor: A gólomat azóta is emlegetik

Légiósok
59 perce

Elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája