Kajak-kenu: éles aknavető gránátot találtak a Maty-éren

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 16:40
Címkék
Az augusztusi MOL kajak-kenu világbajnokságnak helyet adó Maty-éri pálya létesítményeinek felújítása közben II. világháborús éles lőszert, egy aknavető gránátot találtak. A munkálatok egyébként az ütemterv szerint haladnak, a beruházás kivitelezői szerint nem lesz akadálya annak, hogy a sportolók augusztus közepére birtokba vehessék a megújult pályát.

Rohamtempóban zajlanak a munkálatok Szegeden, a Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központban. A tavasszal megszavazott állami támogatásnak köszönhetően megújulnak a Maty-éri pályát kiszolgáló létesítmények, így minden eddiginél jobb körülmények között várja a sportcentrum augusztus közepén kilencven ország, több mint kétezer versenyzőjét, valamint a világbajnokságra érkező mintegy ötvenezer szurkolót. A sportolói motel felújítása közben tegnap aknavető gránátot találtak.

„Ez már a második gránát, amit találtunk a munkálatok során – meséli Szovics Zoltán, a létesítmény vezetője. Az egyiket – egy T-34-es harckocsi gránátját – egy hónappal ezelőtt hatástalanították, azt az északi zárógátnál ásták ki a munkagépek. A mostani viszont közvetlenül a versenyzők által használt motel mellett, tegnap került elő. Jelenleg várjuk, hogy Budapestről megérkezzenek a tűzszerészek, emiatt sajnos fél napra le kellett állítani a munkálatokat. A lőszer éles, muszáj volt lezárnunk a területet, hogy senki se kerüljön veszélybe. A 81 mm-es magyar aknavető gránát valószínűleg az építkezéshez hozott földben került a pályára."

Az állami sportvezetés 450 millió forintos céltámogatást szavazott meg a pálya felújítására. Ebből a pénzből a motel mellett megújul a céltorony, a lelátó, valamint zajlik a létesítmények akadálymentesítése is. A világbajnokság méltó lebonyolításához beszerzésre került hat új katamarán-motorcsónak és egy új rajtgép is, amelynek működését éppen tegnap tesztelték. Az EDF-Démász Szeged fiatal versenyzőinek segítségével megtartott főpróbán minden tökéletesen működött.

Legfrissebb hírek

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
4 perce

Férfi kézi El: az FTC az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet Svédországban

Kézilabda
7 perce

A szerbek hatgólos hátrányból fordítottak a spanyolok ellen; hibátlanok maradtak a németek

Kézilabda
33 perce

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
34 perce

Hollandia hibátlan mérleggel jutott tovább a női kézilabda-vb csoportköréből

Kézilabda
37 perce

Férfi röplabda Magyar Kupa: négy között a Kaposvár

Röplabda
46 perce

Spanyol címvédés a női labdarúgó Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Megnyílt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség budapesti irodája

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik