Kajak-kenu: több mint ezer fiatal a győri Héraklész fizikai felmérőn

2011.02.07. 13:40
Címkék
Hétvégén rendezték Győrben a hagyományos Héraklész fizikai felmérőt, amelyen több mint 1000 gyerek, serdülő- és ifjúsági korú kajakos, illetve kenus mérte össze erejét. Negyvenöt egyesület sportolói vettek részt az eseményen, ez minden eddigi rekordot túlszárnyal.

Természetesen még nem vízen, hanem a jól megszokott „szárazföldi” fizikai számokban, vagyis futásban, húzódzkodásban, lábemelésben, illetve fekvenyomásban mérték össze erejüket a résztvevők. A fekvenyomásnál az idén technikai újításra is sor került, hiszen nem darabszámra ment a verseny, hanem centiméterben mérték mindenkinek a teljesítményét.

„1180 nevezés érkezett előzetesen, és a terjedő influenzajárvány ellenére több mint 1000 versenyző el is jött Győrbe. Egészen elképesztő, hogy 45 egyesület sportolói indultak a fizikai felmérőn, ez abszolút rekord” – mesélte Weisz Róbert, a szövetség szakmai igazgatója.

Szokás szerint a Bercsényi Miklós Gimnáziumban és a Győri Dózsa sporttelepén rendezték a különböző számokat. A futásnál nagy segítséget jelentett, hogy a tavalyi fagyos hideg után, most kellemes, tavaszias idő volt Győrben. A fiatalok csatáit a két kapitány, Storcz Botond, illetve Hüttner Csaba is a helyszínen nézte végig.

„Ismét bizonyosodott, hogy valóban széles utánpótlásbázisa van a sportágnak. Tizenhárom egyesület versenyzői nyertek aranyérmet a különböző korosztályokban, köztük olyan kicsinek nevezhető klubok is, mint például a tiszalöki vagy az algyői egyesület. Sőt elutaztak Győrbe a tavaly alakult szekszárdi klub sportolói is. Még egyszer érdemes kihangsúlyozni, hogy összesen 45 egyesület vett részt a felmérőn” – folytatta Weisz Róbert. „Szokás szerint hihetetlenül komolyan vették a gyerekek a versenyt. Három-négy hónapos szünet után most találkoztak újra, már mindenki kiéhezett az egymás elleni csatákra. Az edzők és a versenyzők is képet kaptak róla, hogy a vetélytársakhoz képest nagyjából hol tartanak a felkészülésben!”

Legfrissebb hírek

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
24 perce

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
30 perce

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
37 perce

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
58 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
1 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
2 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik