Kajak-kenu: Fazekas Krisztina otthonra lelt Amerikában

2011.01.12. 15:41
null
Fazekas edző és csapat nélkül a férjével készül a tengerentúlon
Címkék
Tavaly év elején kötött házasságot Fazekas Krisztina és az izraeli születésű, de az Egyesült Államokban tanuló és amerikai színekben olimpikon Rami Zur. A még magyarként négyszeres világbajnok Fazekas a kajak.hu-nak úgy nyilatkozott: otthonra lelt az Egyesült Államokban.

„Ideköltözésemkor nem gondoltam volna, hogy még kajakozni fogok, de nem vállalhattam rögtön munkát, és arra gondoltam, addig azt csinálom, amit igazán szeretek – nyilatkozta a kajak.hu-nak Fazekas Krisztina. – A sok új hatás és teendő miatt a felkészülésem nem volt százszázalékos, mert nem igazán tudtam mindig erre összpontosítani. Ráadásul a körülmények korántsem olyanok, mint Magyarországon. Edző és csapat nélkül, a férjemmel készültem, aki már három olimpiát is megjárt, és nagyban tud motiválni a profizmusa.”

Bár Fazekas Krisztina korábbi eredményeihez képest tavaly szerényebben szerepelt, még így is a 200 méteres egyes szám stabil B-döntősének számított, amelyben a világbajnokságon és a szegedi világkupán egyaránt az ötödik helyet sikerült megszereznie.

„Ami a legjobb Kaliforniában, az az örökös napfény, így itt mindig versenyszezon van. Tavaly télen is versenyeztem az úgynevezett surfskiben. Ez is kajakozás, csak a tengeren. Ez számomra sokkal nagyobb élmény. A nyílt vízen meglovagolni a hullámokat egyszerűen leírhatatlan. Ezt a kategóriát tavaly megnyertem, de most új sportba lettem szerelmes, ez nevezetesen pedig a stand up paddle boarding, amit úgy fordíthatnánk le, hogy kajakozás szörfdeszkán állva. Ez a világon jelenleg a legdinamikusabban fejlődő sportág, így az idén már mind a kettő versenyre beneveztem, ami nem bizonyult rossz ötletnek, mert még senki sem tudott legyőzni egyikben sem. Itt Kaliforniában ezek sokkal népszerűbb sportágak, mint a síkvízi kajakozás.”

Persze az eredeti sportágához sem lett hűtlen.

„Azért most már próbálok a felkészülésemmel is foglalkozni, mert közelednek az első versenyek, valamint a válogatók időpontjai. Az edzések jó hangulatban telnek, ugyanis a klubba, ahová járok, lelátogatott néhány régi kajakos, és egy új reménység is feltűnt, így van kivel versengeni a minél nagyobb cél elérésében, amely számomra nem is lehet más, mint a londoni olimpia, immár amerikai színekben.”

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
7 perce

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
17 perce

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
41 perce

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
50 perce

Molnár Attila csupán 14 századdal maradt le az éremről 400 méteren

Atlétika
52 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
1 órája

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
1 órája

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
1 órája