Kajak-kenu: remek hangulatban próbálgatják a négyeseket Antalyában

2010.12.01. 15:58
Címkék
Irigylésre méltó helyzetben vannak férfi kajakosaink. Legalábbis az a kilenc versenyző, aki a törökországi Antalyában tréningezik – szikrázó napsütésben, kiváló hangulatban.

Kilenc versenyző, egy cél. A helyszín Antalya, Törökország, ahol a Csipes Ferenc csoportja által már kipróbált szállodát és helyszíneket vették birtokba az 1000 méterre készülő férfi kajakosaink, akik minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy tökéletesen felkészüljenek a 2011-es szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Storcz Botond szövetségi kapitány és Sári Nándor vezetésével már a négyesek próbálgatására is sor került, hiszen fontos, hogy az elmúlt évek bizonytalanságai után egy erős, versenyképes hajót tudjon csatasorba állítani a magyar csapat.

„Valóban foglalkoztunk már a négyessel – árulta el Storcz Botond szövetségi kapitány. – Többféle variációt kipróbáltunk, kísérletezgetünk, és bár korai lenne bármit is mondani, egy biztos: remek a hangulat a csapatban."

Panaszra tehát nincs ok. Mindössze Kucsera Gábor háta rakoncátlankodik, ám mindenki győzi, állja a sűrű programot.

„Kedden és csütörtökön csak kondi és futás szerepel az edzéstervben, a többi napon azonban eveznek is a fiúk. Egy héten három darab négyes edzés van, többnyire azonban egyesben lapátolnak a versenyzők. Kilenc kilométert időre, négyszer kétezer métert vagy kétszer négyezer métert, igazából az ilyenkor szokásos feladatokat végzik" – folytatta a kapitány, aki elárulta, nagyon jó hatással van a versenyzőkre, hogy jó helyszínen, tökéletes körülmények között, jó időben tudnak tréningezni.

„Már túl vagyunk a délelőtti edzésen, éppen a napozó teraszon vagyok – mondja Kammerer Zoltán a csapat háromszoros olimpiai bajnok tagja. – Valóban tökéletes minden itt, Törökországban, így csak a munkára kell koncentrálnunk. Úgy érzem, jó állapotban vagyok, az időméréseken is jól teljesítek, és a mai páros edzésünk is azt mutatja, a megkezdet úton haladunk Ákossal. Számomra jövőre a páros lesz az elsődleges, de azért a fél szememet a négyesen tartom. Most is benne voltam két formációban, és azt mondhatom, jó volt mind a kettő összeállítás. Szóval bizakodóak vagyunk."

A csapat egyik része december 11-én jön haza Törökországból, míg Sári Nándor csoportja december 18-ig folytatja a felkészülést Antalyában.

Legfrissebb hírek

A katari döntőben is bíráskodó játékvezető fúj az argentinok első vb csoportmeccsén

Foci vb 2026
22 perce

Három finn csatár marad a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
27 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
29 perce

Kajak-kenu Eb: Kőhalmi Emese győzött 1000 méteren, Lucz Anna ezüstérmes lett 200-on

Kajak-kenu
53 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
58 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
1 órája

Kosárlabda: az idén nyáron ismét bizonyítana az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik