Kajak-kenu: Az elmúlt év a sikerekről szólt, de vannak gondok - Baráth

MTI MTIMTI MTI
2010.12.31. 10:53
Címkék
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke, Baráth Etele úgy véli, 2010 a kajak-kenu sikeres éve volt, de a sikerek mögött világossá és tapinthatóvá váltak a gondok is.

„Kétségtelenül jó szezont zártunk, bár nem lábadhat könnybe a szemünk a sikerektől – kezdte évértékelőjét az MKKSZ honlapján az elnök. – A női kajakosok teljesítményéről mindent elmondanak azok a páratlan eredmények, amelyeket elértek a világversenyeken, nem véletlen, hogy az év sportolója választáson Janics Natasa megkapta az év női sportolója címet és Kovács Katalinnal megválasztották őket az év csapatának is.

A női aranyérmek mellett a hihetetlen vb-ezüstérmek szezonja volt az idei esztendő. Az olimpia előtt két évvel a bombaerős mezőnyben K-2 1000 méteren Vereckei Ákos és Kammerer Zoltán bizonyította be, hogy még mindig lehet rájuk építeni, biztos vagyok benne, hogy ott lesznek az esélyesek között a londoni olimpián is. Vajda Attila végigszenvedte a szezont, a vb-n viszont megrázta magát és C-1 1000 méteren csak pár centire maradt le az aranyról.

Azokban az olimpiai versenyszámokban viszont, ahol nem jutottunk be a vb-döntőbe, sürgős változtatásra van, illetve volt szükség. Főleg a férfi kajakosoknál váltak világossá és tapinthatóvá a gondjaink 2010-ben. Ezek a problémák kikövetelik a kajak-kenu sport szakmai vezetésétől, hogy ne legyen széthúzás, egy felé menjen a sportág, mert ez a siker záloga a jövő évi, szegedi kvalifikációs világbajnokságon és a 2012-es nyári olimpiai játékokon."

Az idei világversenyeken összesen 66 aranyérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők a különböző szakágakban és korosztályokban.

„Iszonyatos szám a 66 elsőség. Jól látható, hogy a kajak-kenu sportág utánpótlása rendkívül erős. Külön ki kell emelnem az U23-as és ifjúsági válogatott idei Európa-bajnoki szereplését, valamint név szerint Farkasdi Ramónát és Tótka Sándort, akik aranyérmet nyertek az első ifjúsági olimpián Szingapúrban. Emellett eredményes és nagyon színvonalas sárkányhajó világbajnokságot rendeztünk idén Szegeden, ahol a profi versenyzőkön kívül megmozdult a fél ország. Kiemelkedően jól szerepeltek a maratoni versenyzőink, a szlalom szakágban is megjelentek tehetségek, és a raftingban is voltak sikereink" – fogalmazott Baráth Etele.

Sikerek nemcsak a vízen voltak idén az MKKSZ-ben, hanem a parton és a sportdiplomácia vonalán is.

„Először is ki kell emelnem, hogy a szövetség nagyon fegyelmezett gazdálkodást folytatott idén is. Kimagasló eredménynek tartom, hogy az év elején befejeződött a Gubacsi-beruházás, a létesítményt birtokba vették az élversenyzők és egyre többen használják olyanok is, akik a szabadidejüket szeretnék a vízen tölteni.

A sportolók jövője szempontjából jelentős eredmények tartom a Semmelweis Egyetemmel kötött megállapodásunkat is, világszínvonalú orvosi háttér állt fel a válogatott mögött. Szintén örömteli, hogy hosszú évek útkeresése jól működik a szövetség belső és külső PR és kommunikációs tevékenysége és nem utolsó sorban sikeres a sportdiplomáciánk, hiszen szakmai alelnökünket, Vaskuti Istvánt ismét megválasztották az ICF, vagyis a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség első alelnökévé" – zárta az óév értékelését az MKKSZ vezetője.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
7 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
9 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
38 perce

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
42 perce

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
42 perce

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
46 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
55 perce

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
57 perce