Vajda Attila feltérképezte az olimpiai pályát

2010.10.05. 11:24
null
Vajda Attila egyelőre kenu nélkül nézte meg az olimpiai pályát
Címkék
A szürke őszi hétköznapokon keresve sem lehetne hasznosabb elfoglaltságot találni, Vajda Attila pedig nem az az unatkozós típus: olimpiai bajnok kenusunk egy hetet töltött Angliában, közelebbről Londonban és környékén, hogy szemügyre vegye a 2012-es ötkarikás játékok helyszínét, az Etonban elterülő kajak-kenu pályát.

„Gondoltam egyet, és felkerestem a londoni olimpia kajak-kenu versenyeinek helyszínét, úgy voltam vele, megér ennyit nekem, hogy képben legyek – kezdte beszámolóját az EDF Démász Szeged versenyzője. – Rendkívül hasznos volt látnom, milyen pálya fogad majd minket a játékokon, mert a fizikai felkészülés mellett nagy hangsúlyt fektetek a mentálisra is, az pedig rengeteget jelent, ha pontosan el tudom képzelni a helyszínt, a környezetet, tudom, hogy mit fogok látni a befutónál és a futamok közben."

A magánbirtokon fekvő pálya 2006-ban készült el az evezős-világbajnokságra, és Vajda Attila beszámolója szerint igen furcsa, sőt még nincs is teljesen készen. Egyelőre csak a céltorony áll, indítóbódék nincsenek – persze van még idejük a szervezőknek.

„Olyan, mintha egy hatalmas legelő közepén kivágtak volna egy két kilométeres szakaszt a víznek. Teljesen más a pálya, mint Szegeden, a felevezősáv például a másik oldalon van, és a pekingihez képest keskenyebb a vízfelület. Se dombok, se fák nincsenek a pálya körül, amelynek vize tükörsima volt a látogatásomkor, bár nagy szélben alighanem nem egyszerű rajta evezni" – tette hozzá Vajda Attila, aki nem vitt magával kenut, így nem tudta kipróbálni, milyen ott lapátolni. Jövőre talán lesz rá lehetősége, hogy egy hét erejéig jobban megnézze magának a helyszínt.

Vajda Attilának a pálya bejárása mellett arra is maradt ideje, hogy Londonban körülnézzen egy kicsit, s a szigetországi látogatását párizsi utazással is megszakította, ahol egyik támogatója rendezvényén vett részt.

„Nagy élmény volt a városnézés is, London sokkal jobban tetszik, mint Párizs" – mondta Vajda Attila, aki már a Bécs–Budapest maratoni futóversenyre készül, amelyen a kajak-kenus versenyzők alkotta csapatban indul, az evezést pedig október végén, Portugáliában kezdi meg.

Legfrissebb hírek

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
11 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
23 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
26 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

Jackl Vivien negyedik lett 400 vegyesen a vizes Eb-n

Úszás
36 perce

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
40 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
49 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
55 perce