Kajak-kenu: olimpiai bajnokok is segítenek a vörösiszap károsultjainak

2010.10.12. 17:54
Címkék
Kozmann György, Horváth Csaba, Vajda Attila és Csabai Edvin az idén is rajthoz áll a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratonon, amely három országon és 44 településen halad át október 19. és 23. között.

A Szupermaraton szervezőinek szándéka szerint a futóverseny egyben adománygyűjtő megmozdulás is lesz a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak javára. Az idei versenyhez a budapesti befutó szakaszon a Jászai Mari tértől csatlakozó futás indul az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve, amelynek nevezési díja képletesen 1956 forint lesz. Az így összegyűlt pénzt a kormány, amely idén először csatlakozott a Szupermaraton szervezéséhez, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak ajánlja fel.

„Legyen az kenu vagy futás, ha verseny, akkor küzdeni kell" – mondják az olimpikonok, azonban ez a futóverseny más lesz, mint az előzőek. Ez alkalommal nem versenyzésről van szó, hanem az összefogásról, hiszen közéleti személyiségek, gyerekek, kerekesszékesek is rajthoz állnak, mégpedig azért, hogy segítsenek a környezeti katasztrófa áldozatain.

Csabai Edvin  tizenhétszeres maratoni kenuvilágbajnok bízik abban, hogy a lehető legtöbben versenyeznek majd: „nekünk sportolóknak télen a futás kitűnő kiegészítő edzés, az idén is szeretnénk teljesíteni a távot, igyekszünk helyt állni és ezzel együtt segíteni". 

A XXI. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratonhoz idén is kapcsolódik a Kolonics Emlékfutam, ennek keretében a 21 kilométeres félmaratoni távot a „szupermaratonos kenus különítmény" mellett Storcz Botond, Kammerer Zoltán, Marosi Ádám, Vereckei Ákos is teljesíti. Az emlékfutáshoz a 21 kilométeres táv elején, de akár a három kilométeres végső befutó szakaszon is lehet csatlakozni.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
7 perce

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
20 perce

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
35 perce

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
43 perce

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
1 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
1 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája