Ezúttal nem omlott össze kétgólos előnyben a Volán

Vágólapra másolva!
2011.11.04. 21:48
null
Sofron István két gólt és egy gólpasszt jegyzett Ljubljanában (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 hárommérkőzéses vereségsorozatát megszakítva, a kétgólos Sofron István vezérletével 5–2-re győzni tudott Ljubljanában az Olimpija vendégeként, így megőrizte 5. helyét az EBEL tabelláján, sőt felzárkózott az előtte állókra. Az Olimpija otthonában legutóbb két éve nyertek a fehérváriak, akiknél használt Derek Ryan és Mihály Árpád kicserélése a második és a harmadik sor között.

 

Zsinórban három elszenvedett vereség után utazott Ljubljanába a Sapa Fehérvár AV19, amely számára nem sok jóval kecsegtetett az Olimpija elleni mérkőzés, hiszen 2009 novembere óta nem nyertek a székesfehérváriak a szlovén fővárosban.

Kevin Primeau vezetőedző a mérkőzésre visszarendelte a második sorba Derek Ryant, aki az idény elején Mihály Árpád sérülése miatt került Palkovics Krisztián és Eric Johansson mellé. Mihály a felépülését követően visszavette a régi helyét, de a három vereség jól mutatta, hogy nem működik úgy a gépezet, ahogy azt eleinte elképzelte Primeau.

Ryan ezért Ljubljanában már mehetett vissza Palkovics és Johansson mellé, míg Mihály a 3. sorban Sikorcin Ladisdlav és Kovács Csaba mellé került.

A 2. percben úgy tűnt, a sorokkal való variálás nem hoz változást a Volán formájában, Anze Ropret találatával ugyanis az Olimpija szerzett vezetést. Sofron István a 18. percben egyenlített, majd a fordulás után Primeau megnyugodhatott, hiszen két gól is megerősítette, hogy jól osztotta ki a kártyákat. A második harmadban Ryan és Mihály is gólt szerzett, előbbi Johansson és Palkovics, utóbbi Kovács segítségével – a Volán kétgólos előnnyel várhatta a 3. harmadot. A kapura lövési arány 40 percnyi játék után 25:24 volt a Volán javára.

A két évvel ezelőtti győzelem szám szerint 3–1 lett, ehhez az utolsó húsz percet kellett kihúznia Adam Munro kapusnak és társainak. Ropret második gólja miatt izgalmas lett az utolsó 17 perc, de ezúttal nem bukott el a Volán plusz kettőről, mint Zágrábban, Sofron ugyanis újra válaszolni tudott a szlovénoknak, sőt az összezuhanó Olimpijának Ladányi adta meg a kegyelemdöfést.

A Volán a sikerével megtartotta ötödik helyét, és mivel az előtte állók közül a Ljubljana mellett a Linz, a Klagenfurt és a Salzburg is kikapott, feljebb jött riválisaira.

JÉGKORONG, EBEL
TILIA OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 2–5 (1–1, 0–2, 1–2)
Ljubljana, 3000 néző. V: Bogen, Smetana, Mathis (mindhárom osztrák), A. Lesniak (szlovén)
Ljubljana: Lamoureaux – Cvetek, Vedlin, Z. Pance, Hocevar, ROPRET – Cole, Groznik, Mustonen, Golicic, E. Pance – Dervaric, Szmirnov, Taylor, Music, Hughes – Fraser, Hotham, Sefic, Verlic, Ograjansek. Edző: Hannu Järvenpää
Fehérvár: MUNRO – Horváth A., Tokaji, SOFRON, Vas M., LADÁNYI – Durco, DaCosta, Palkovics, Johansson, RYAN – Sille, Láda B., Kovács Cs., Sikorcin, MIHÁLY Á. – Benk, Nagy G., Magosi. Edző: Kevin Primeau
Gólok: 1:38: Ropret (Z. Pance, 1–0). 17:09: Sofron (Ladányi, Tokaji, 1–1). 30:42: Ryan (Johansson, Palkovics, 1–2). 38:19: Mihály Á. (Kovács Cs., 1–3). 42:43: Ropret (Music, E. Pance, 2–3). 55:49: Sofron (Ladányi, 2–4), 58:42: Ladányi (Sofron, 2–5)
Kiállítások: 8, ill. 8 perc

További eredmények: Linz–Villach 2–5, Znojmo–Jesenice 6–2, Medvescak Zagreb–Salzburg 5–0, Vienna–Klagenfurt 5–1. Szabadnapos: Graz

AZ ÁLLÁS
1. Linz 18 11 4 1 2 71–51 31
2. Klagenfurt 16 11 1 4 60–42 23
3. Ljubljana 17 8 2 2 5 48–40 22
4. Salzburg 17 8 2 1 6 58–59 21
5. FEHÉRVÁR 18 7 2 2 7 57–56 20
6. Vienna 18 5 3 3 7 66–65 19
7. Zagreb 17 6 2 2 7 55–51 18
8. Znojmo 16 5 1 3 7 47–58 15
9. Graz 17 5 2 10 49–62 14
10. Jesenice 17 3 1 5 8 44–59 13
11. Villach 17 5 1 11 42–54 12
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek

NFL: újabb játékos hunyt el a Tampa Bay tíz évvel ezelőtti csapatából

Amerikai sportok
14 perce

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
14 perce

A BMX-es Molnár Noémi harmadik a sanghaji világkupán

Kerékpár
25 perce

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
39 perce

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
55 perce

Redzic Damir ismét villogott – irány a bosnyák válogatott?

Minden más foci
1 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik