Jégkorong: törölték az Ázsia-liga alapszakaszát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 19:20
Címkék
Törölték a legjelentősebb japán, valamint dél-koreai és kelet-oroszországi csapatokat felvonultató jégkorong Ázsia-liga alapszakaszát a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt.

A nemzetközi szövetség (IIHF) hírlevelében olvasható, hogy a résztvevő országok között jelenleg vagy nem lehet utazni vagy pedig karanténkötelezettség áll fenn.

A 2019–2020-as idényt úgy sikerült befejezni, hogy a döntőbe jutott orosz PSK Szahalint, valamint a dél-koreai Anyang Hallát hirdették ki bajnoknak.

A tervek szerint az új szezon október 10-én indult volna nyolc együttessel - a kínai klubok eleve nem vállalták már a szereplést. Az új kiírás alapján 2021 márciusában vagy áprilisában egy helyszínen, torna keretében döntenének a győztesről.

Az Ázsia Liga 2003 óta létezik. A dél-koreai válogatott - amely a ligában szereplő klubokból építkezik - többek között a magyarok ellenfele lesz a pandémia miatt jövő májusra halasztott divízió I/A-világbajnokságon Ljubljanában.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57

NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

Amerikai sportok
2024.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik