Jégkorong: Ocskay jó esélyt lát Sikorcin és Magosi szerződtetésére

Vágólapra másolva!
2011.05.12. 15:57
Címkék
Id. Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV 19 szakosztály-igazgatója a csapata hivatalos honlapjának elmondta, jó esélyt lát rá, hogy két válogatott játékos, Sikorcin Ladislav és Magosi Bálint Székesfehérváron folytassa pályafutását. Emellett úgy véli, Kóger Dániel szerződtetésére 50 százalék az esély.

„Ami a jövő évi keretünket illeti: vezetőedzőnk, Kevin Primeau és egyik légiósunk, Eric Johansson korábban is elkötelezte magát a folytatás mellett. A továbbiakról annyit mondhatok, hogy a tárgyalások zajlanak, bár konkrét aláírt szerződés még nincs senkivel sem. Magosi Bálint és Sikrocin Ladislav esetében jó esélyt látok arra, hogy nálunk folytatják a pályafutásukat, míg Kóger ötven százalékban esélyes. Telefonon beszéltem Vas Jánossal is, aki nyitott rá, hogy megigyunk egy jó cappucinót együtt… Jelenlegi keretünkben Bálizs Bencének, Orbán Attilának, Varga Arnoldnak, Sofron Istvánnak, Nagy Gergőnek, Tóth Adriánnak, Hajós Rolandnak és Kiss Dávidnak van élő szerződése” – nyilatkozta a Ocskay Gábor együttese honlapjának.

A szakosztály-igazgató szerette volna, hogy a szezon legjobb védőjének választott Szirányi Bence is a Volánnál folytassa pályafutását, ő azonban Szélig Viktor együtteséhez, a Brianconhoz igazolt.

Az osztrák másodosztályú jégkorong-bajnoksággal (Nationalliga) kapcsolatban Ocskay elmondta, jó lehetőségnek tartja a farmcsapat versenyeztetését ebben a ligában.

„A Nationalligára az első felkérést mi kaptuk, s 18-án talán már a versenykiírás is a kezünkben lesz. Utána kiderül, hogy az osztrákok nyitottak-e a magyar csapatokra, s a magyar csapatok miként vélekednek a lehetőségről. Annyit azért elárulhatok, hogy ez nagy lehetőség lenne, mert négy éve is mi vertük ki a biztosítékot azzal, hogy farmcsapatot indítottunk, most pedig az osztrák Nationalliga szerda-szombati játéknapjai mellett idehaza az ob I-ben vasárnap vagy hétfőn játszhatnák. Ezek azonban csak tervek, minden képlékeny, s mindenhez a Magyar Jégkorongszövetség elnökségének támogatása, beleegyezése szükséges.”

Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
14 perce

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
19 perce

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
42 perce

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
1 órája

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
1 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
1 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2 órája

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik