Jégkorong: Kercsó szerint van létjogosultsága az akadémiai képzésnek

Vágólapra másolva!
2011.05.25. 17:07
Címkék
Kercsó Árpád szakmai igazgató szerint a tavaly áprilisban alakult Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia egyéves működése során bebizonyította: van létjogosultsága az ilyen jellegű hokis képzésnek Magyarországon, hiszen a hazai sikerek mellett a nemzetközi porondon is letették névjegyüket a székesfehérvári fiatalok.

„Három csapatból kettővel százszázalékos volt a produkció idén. Ilyen eredményre én sem számítottam. A nehezén túl vagyunk, óriási fejlődésen mennek át a gyerekek. Megvalósítható a terv, hogy két-három éven belül a felnőtt csapatnak és a válogatottnak is tudunk játékosokat adni” – fogalmazott az ismert szakember. Hozzátette: három nemzetközi tornán szerepeltek az előző hónapban, Füssenben és Zell am See-ben két csapat – az előkészítő és a jövő évi serdülőegyüttes – egy tornagyőzelemmel és két második hellyel zárt.

Fekti István, az akadémia menedzser-igazgatója bejelentette, hogy három edzővel, Ondrejcik Rasztiszlavval, Faragó Gyulával és Farkas Tamással bővült az utánpótlástrénerek stábja.

Az Ifj. Ocskay Gábor Akadémia égisze alatt működő kollégium 28 férőhelyesre bővült, és minél több tehetségnek szeretnének helyet adni.

„Olyan minőségi képzést képzeltünk el, amely sportemberileg és emberileg is az akadémia fő célja. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek felnőve ne csak a pályán, hanem azon kívül is megtalálják a számításukat” – fogalmazott Fekti István.

Kolozsvári Imre szakosztály-vezetőségi tag hozzátette, bejegyzésre került a Fehérvár19 Jégkorong Alapítvány, így már csak a társasági adó felhasználásáról szóló törvényre várnak, az alapítvány felkészült a támogatások fogadására és felhasználására.

A sajtótájékoztató végén id. Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója cáfolta azt a feltételezést, hogy a Székesfehérváron működő középiskolai lánykollégiumot azért kívánják felszámolni, mert a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia igényt tart az épületre. Ocskay hangoztatta: felháborítja, hogy politikához közeli akadémiaként tekintenek a fehérvári egyesületre.

Legfrissebb hírek

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
8 perce

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
10 perce

Nikitscher Tamás a nyári klubcseréjéről: Fel sem vetődött, hogy váltsak

Légiósok
24 perce

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
31 perce

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
50 perce

Tonaliért bejelentkezett az Arsenal; 70 millióért vesz védőt a Liverpool – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
1 órája

MotoGP: marad az Apriliánál a magyarországi futam dobogósa

Egyéb autó-motor
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik