Első alkalommal jöttek korcsolyázni a gyermekotthon lakói a Vasas hokisaihoz, de szinte borítékolható, hogy nem utoljára. A gyerekek, akik közül a legkisebb négyéves volt, a legnagyobb pedig tizenhat, remekül érezték magukat a Jégpalotában a hokisok vendégeként. Aki már tudott korizni, óriási tempóban rótta a köröket, aki még nem, hamar megtanulta a legegyszerűbb lépések, lenyűgöző, hogy a kicsik milyen könnyen sajátítanak el egy-egy újfajta mozgást.
De a délután során mégsem ők gazdagodtak, hanem a jégkorongozók. Kangyal Balázs, Sándor Szilárd, Gröschl Tamás és Gergely Csaba teljes odaadással oktatták a gyerekeket, de aki azt szerette volna, azt húzták-vonták a jégen, megint más azt kérte a hokisoktól, hogy ültessék őket a lábfejükre, úgy csússzanak a jégen. Ezen a délutánon Kangyalék mindenre kaphatók voltak, a gyerekek pedig láthatóan nagyon élvezték, hogy most ők uralják a hatalmas csarnokot.
„Még soha nem jártam ilyen csodás helyen – mondta a csillogó szemű kisfiú, Balázs. – Ez egy igazi élmény nekünk, nagyon jó itt."
A gyerekek, akik most koriztak először, azon versengtek, hogy ki esett el többször, jókat nevettek egymás bukásain, de hamar magabiztosságot szereztek a jégen, akadt olyan, aki valóban megtanult korcsolyázni a másfél óra alatt.
„Számunkra is hatalmas dolog, hogy itt lehettünk ezen a délutánon – mondta Kangyal Balázs klubigazgató. – Ez az összejövetel is bebizonyítja, hogy a sport minden sebet begyógyít, elfeledtet mindent. Jó lenne, ha a gyerekek közül lenne olyan, aki a sportban találná meg önmagát."
A mostani összejövetel az első volt, de várhatóan nem az utolsó.
„Mikor jövünk vissza?" – kérdezték a gyerekek kórusban a korcsolyázás után, mielőtt elfogyasztották az uzsonnájukat. A választ még pontosan nem tudták a hokisok, de egészen biztos, hogy hamarosan!
