Csehország a döntő egyik résztvevője

2010.05.22. 17:33
null
Vladimír Ruzicka tanítványai nagy csatát követően jutottak a döntőbe (Fotó: Action Images)
Címkék
Ma az elődöntőkkel folytatódott a németországi A-csoportos jégkorong-világbajnokság. Először a svéd válogatott küzdött a csehekkel a vasárnapi döntőbe jutásért. A győztes kiléte 2–2-es rendes játékidő után szétlövésben dőlt el. Az idegek harcát Jágrék bírták jobban, ahogy Finnország ellen a negyeddöntőben, úgy most is Jan Marek szerezte a cseh csapat győztes gólját.

Az elődöntő első meccsén a negyeddöntőben Finnországot szétlövésben legyőző Csehország a Dániát búcsúztató Svédországgal csapott össze.

Svédország Johan Harju révén emberelőnyből szerzett vezetést az első harmadban. A Dinamo Moszkva játékosa egy távoli lövést követően a Vokounról kipattanó korongot fonákkal juttatta a csehek kapujába.

A svédek zárt védekezése nehézséget jelentett a csehek számára, de Jágréknek mégis sikerült kiegyenlíteniük. A váratlan találat Tomas Mojzis távoli lövéséből született, Gustavsson semmit nem látott a korongból.

A második harmadban a svédek ismét megszerezték a vezetést, Andreas Engqvist kihasználta a cseh védők elmélázását, és közelről lőtt a kapuba. A harmad hátralévő részében is a svéd válogatott játszott fölényben, Vokounnak bravúrt is be kellett mutatnia.

A harmadik játékrészben mindkét oldalon voltak nagy helyzetek, a csehek igyekeztek kiegyenlíteni. Jágr egyszer egyedül vezethette a korongot a svéd kapura, de Jonas Gustavsson jobb lábbal kitolta a pakkot.

Csehország az utolsó pár percben óriási nyomás alá helyezte a svéd válogatottat. Nyolc másodperccel a harmad vége előtt Karel Rachunek kiegyenlített, következett a hosszabbítás.

A ráadásban a csehek játszottak meggyőzőbben, de az északiaknak is voltak nagy lehetőségeik, gól azonban nem született: jöhetett a szétlövés. Ebben Vladimír Ruzicka tanítványai bizonyultak jobbnak, a döntőt érő találatot – a Finnország elleni negyeddöntőhöz hasonlóan – Jan Marek szerezte.

JÉGKORONG-VB, NÉMETORSZÁG 
ELŐDÖNTŐ
Svédország–Csehország 2–3 (1–1, 1–0, 0–1, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: 8:29 Harju (Karlsson, Omark – 1–0), 17:28 Mojzis (Kaspar, Rolinek – 1–1), 31:25 Engqvist (Martensson, Ekman Larsson – 2–1), 59:52 Rachunek (Voracek, Klepis – 2–2), Marek – győztes gól

 

Legfrissebb hírek

Fantasztikus fényjáték a vb nyitómeccse előtt – Videó

Foci vb 2026
1 perce

Volt Fradi-edző büszkélkedhet a nyitó meccsek rekordgyőzelmével

Foci vb 2026
8 perce

A legendás Azték Stadion már készen áll a vb nyitómeccsére – Fotók

Foci vb 2026
14 perce

Kijárási tilalom lesz egy francia városban

Foci vb 2026
15 perce

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 perce

Vb 2026: a volt Fradi-edző büszkélkedhet a nyitó meccsek rekordgyőzelmével

Foci vb 2026
22 perce

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
25 perce

Új uszoda épül a Népligeti Akadémián

Vízilabda
26 perce
Ezek is érdekelhetik