Tizenegyedik bajnoki címére készül a Fehérvár

2010.03.19. 14:45
null
Jarmo Tolvanen csapata veretlenül megnyert finálét szeretne (Fotó: Havler Zoltán, archív)
Címkék
Miközben a DAB és a Stars még javában gyűrte egymást, a Sapa Fehérvár AV 19 szerda óta pihent. Az elődöntő utolsó meccsének vége és a döntő első összecsapásának tévéközvetítés miatt is kőbe vésett kezdete között kevesebb mint 24 óra telik el. Tehát bárki is lesz a Fehérvár riválisa, nem csupán a tudásbeli hátránnyal kell megküzdenie.

„Helyzeti előnyben vagyunk – értett egyet Ocskay Gábor szakosztály-igazgató – Viszont ez önmagában nem elég a győzelemhez. Ha úgy játszunk, mint most a Fradi elleni elődöntő első meccsén, akkor gondjaink lesznek.”

Ehhez adódik még, hogy azért cserébe, hogy a Fehérvár az elődöntőben első kiemeltként bekapcsolódhatott a magyar bajnokságba, a kiírás szerint mindig az ellenfelét illeti pályaelőny. Tehát mindenképpen idegenben kezd a döntőben a címvédő.

Viszont ha minden a papírforma szerint alakul, és a Fehérvár 4–0-val nyer a fináléban, akkor a kiírás módosításával azt sikerült elérni, hogy otthon gyűjti be az újabb, tizenegyedik bajnoki címét.

„Hangsúlyozom, nem nagyképűségből vagy az ellenfél lebecsüléséből, hanem a sportemberi magatartás miatt, de valóban a négy nulla az elvárás – mondta Ocskay. – Tudom, hogy ezért megköveznek, mert megosztjuk a jégkorong-társadalmat a visszatérésünkkel, aminek sokan nem örülnek. Ám egy profi jégkorongozónak kötelessége a tudása legjavát adnia hatvan percen át, a csapatunk pedig erősebb, mint tavaly volt. ”

A meccskeretben az 1+3-as vagy 0+5-ös légiósszabály miatt sem tervez különösebb változtatásokat a szakvezetőség, a kapuban tehát valószínűleg Hetényi Zoltán kezd Tommi Satosaari helyett, hogy a hat légiós mezőnyjátékos közül öt szerepelhessen.

„Szeretnénk jó meccseket játszani a szponzorok, a nézők és a játékosok kedvéért egyaránt – folytatta Ocskay – A DAB–Stars párharcban öt mérkőzést vártam, ez be is jött. A döntő az előszobája lesz a világbajnokságnak, addig egy hónap sincs hátra. Az említett két csapat tagjain és a mi játékosainkon kívül a válogatott keretbe szerintem csak a két légiós, Szélig Viktor és Szuper Levente, esetleg még Budai Krisztián kerülhet be, így nagy harc várható a helyekért. A fináléelső négy meccséből hármat közvetít a tévé, ezért a sportág megítélése szempontjából sem mindegy, hogyan alakul.”

A DÖNTŐ PROGRAMJA 
1. mérkőzés Március 19., péntek, 18.00
Dunaújváros–Fehérvár (Tv: Sport1)
2. mérkőzés Március 21., vasárnap, 12.00
Fehérvár–Dunaújváros (Tv: Sport1)
3. mérkőzés Március 23., kedd
Dunaújváros–Fehérvár
4. mérkőzés Március 25., csütörtök, 18.00
Fehérvár–Dunaújváros (Tv: Sport1)
5. mérkőzés (ha szükséges) Március 27., szombat
Dunaújváros–Fehérvár
6. mérkőzés (ha szükséges) Március 29., hétfő
Fehérvár–Dunaújváros
7. mérkőzés (ha szükséges) Március 31., szerda
Dunaújváros–Fehérvár

 

Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
13 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
28 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 2–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik