Jégkorong: Kangyal segítőként tér vissza a válogatottba

2010.03.25. 13:22
Címkék
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán kihirdette 36 fős keretét Ted Sator, az áprilisi divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott amerikai szövetségi kapitánya. A listán Kangyal Balázs neve is szerepel, ám a nyáron 41. születésnapját ünneplő jégkorongozó igazából nem játékosként, hanem segítőként tér vissza a válogatotthoz.

„Szó volt arról, hogy szükség lenne a játékomra a világbajnokságon – kezdte Kangyal Balázs, a Vasas Bp. Stars védője és egyben klubigazgatója –, de tavaly a vb után úgy döntöttem, hogy visszavonulok a nemzeti csapattól, és ehhez a döntésemhez továbbra is tartom magam. Ezek után vetődött fel annak a lehetősége, hogy segítőként vegyek részt a felkészülésben, hiszen ilyen módon talán át tudok adni valamit a tudásomból, tapasztalatomból a többi védőnek. Ha én ezzel tudom segíteni a válogatottat, boldogan megteszem, hiszen annak ellenére, hogy már nem vállalom a játékot, fontos számomra, hogy jól szerepeljen a csapat Szlovéniában."

Hogy ez a fajta szerepvállalás jelentheti-e azt, hogy Kangyal a jövőben valamilyen feladatot kap a válogatottnál, a védő nemmel felelt.

"Megvannak a válogatott edzői, Ted Sator mellett Énekes Lajos és JP MacCallum látja el ezt a munkát, tehát a kérdés abszolút nem aktuális. Hogy később mit hoz a jövő, még nem tudhatjuk, lehet, hogy egy későbbi kapitány számára már semmit sem mond a nevem. De Ted Sator ismer, dolgoztunk már együtt, és amíg van olyan feladat, amivel tudom segíteni a csapatot, addig számíthatnak rám. De játszani már nem fogok a vb-n, ez biztos" – mondta a rutinos védő.

Kangyal Balázs segítségére azért is nagy szükség van, mert Szélig Viktor, a Briancon védője klubelfoglaltságai miatt csak később tud csatlakozni a válogatotthoz, Kangyal ottlétével viszont a felkészülés elejétől hat teljes sorral készülhet a nemzeti csapat.

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria

Foci vb 2026
19 perce

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
29 perce

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
30 perce

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
52 perce

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
59 perce

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

CR7 egyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben betalálva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik