Megvan a keret: Fodor Szabolcs maradt ki, Jánosi Csaba utazhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.04.19. 10:38
Címkék
Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya vasárnap kijelölte azt a 25 játékost, aki utazik a pénteken kezdődő svájci világbajnokságra. Az utolsó szűkítésnél Fodor Szabolcs, az Alba Volán 19 csatára maradt ki, míg Jánosi Csaba, a Ferencváros támadója elrepülhet a többiekkel hétfőn.
Jánosi Csaba ismét világversenyen
Fotó: Meggyesi Bálint
Jánosi Csaba ismét világversenyen
Jánosi Csaba ismét világversenyen
Fotó: Meggyesi Bálint
Jánosi Csaba ismét világversenyen

„Most tudtam meg, hogy mehetek a vébére. Nagy álmom teljesült ezzel. Az iskolában, ahol tanítok, az engem helyettesítő tanár így most még három hétig maradhat” – mondta Jánosi, aki legutóbb a két évvel ezelőtti ljubljanai divízió 1-es tornán volt vb-csapattag.

A válogatott hétfőn utazik Sierre-be, ahol összesen négy edzést tart, majd szerdán 19.15-kor megmérkőzik a címvédő oroszokkal. Az első vb-meccs pénteken lesz a szlovákok ellen, két nappal később Kanada, április 28-án pedig Fehéroroszország a rivális. A zürichi kvartettből az első három jut a 12-es középdöntőbe, a negyedik helyezett pedig a kiesés elkerüléséért folytatja.

A vb-n az első körre 20 mezőnyjátékos és 3 kapus nevezthető. Utána – szükség esetén – lehet még cserélni.

AZ UTAZÓ KERET

Kapusok: Budai Krisztián (Kezmarok), Hetényi Zoltán (Alba Volán 19), Szuper Levente (Alba Volán 19)
Hátvédek: Ennaffati Omar (Tours), Horváth András (Alba Volán 19), Kangyal Balázs (Budapest Stars), Ondrejcík Rastislav (Alba Volán 19), Sille Tamás (Budapest Stars), Svasznek Bence (Budapest Stars), Szélig Viktor (Briancon), Tokaji Viktor (Alba Volán 19)
Csatárok: Benk András (Alba Volán 19), Fekete Dániel (Alba Volán 19), Holéczy Roger (Budapest Stars), Jánosi Csaba (Ferencváros), Kóger Dániel (Salzburg), Kovács Csaba (Alba Volán 19), Ladányi Balázs (Briancon), Majoross Gergely (Budapest Stars), Nagy Gergő (Alba Volán 19), Palkovics Krisztián (Alba Volán 19), Peterdi Imre (DAB), Vas János (Brynäs), Vas Márton (Briancon), Vaszjunyin Artyom (Alba Volán 19)
Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
16 perce

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
34 perce

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
39 perce

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
1 órája

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
1 órája

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
1 órája

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
1 órája

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik