Steve Masonnek nem lehetett gólt lőni, ötöt kapott a Flames

Vágólapra másolva!
2009.03.27. 07:47
A Columbus Blue Jackets öt gólt ütött, de egyet sem kapott a Calgary Flames elleni találkozón az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Steve Mason 33 védéssel segítette csapatát a győzelemhez.
Mason mindent megfogott
Fotó: Reuters
Mason mindent megfogott
Mason mindent megfogott
Fotó: Reuters
Mason mindent megfogott

Steve Masonnek nem lehetett gólt ütni. A Columbus kapusa a Calgary Flames elleni mérkőzésen 33 védést bemutatva segítette sima, 5–0-s győzelemhez csapatát. Az eredmény némileg meglepő: a Blue Jackets ugyanis „csak” hatodik nyugaton, míg a Flames harmadik.

Mason teljesítménye persze nem véletlen: a kapus már klubrekordot jelentő 10. kapott gól nélküli találkozóját zárta a szezonban.

„Igen merész elképzeléseink vannak, mindent megteszünk azért, hogy bekerüljünk a rájátszásba. Mivel ez a csapat képes jól játszani, ezt biztos meg is tudjuk tenni” – nyilatkozta a találkozót követően Mason.

A Blue Jacketsnek meg is van minden esélye a playoffba jutásra, hiszen hat ponttal előzi meg a jelenleg még nem rájátszást érő pozícióban lévő Edmonton Oilers, St. Louis Blues kettőst.

A két kapus volt a főszereplő a Los Angeles Kings dallasi vendégjátékán is, amelyen a Királyok végül csak szétlövésben nyertek 1–0-ra. A mindent eldöntő „büntetőt” Justin Williams értékesítette a harmadik körben.

A New York Rangers – amelyben Chris Drury egy gólt és két asszisztot jegyzett – a második harmadban már 4–1-re is vezetett az Atlanta Thrashers ellen, végül szétlövésben mégis vereséget szenvedett. Ezen a mérkőzésen is csak egy játékos talált be az „idegek harcában”, név szerint Todd White. Az atlantai Ilja Kovalcsuk egy góllal és két assziszttal zárta a találkozót.

NHL

ALAPSZAKASZ, 162. JÁTÉKNAP
Philadelphia Flyers–Florida Panthers 2–4
Atlanta Thrashers–New York Rangers 5–4 – szétlövéssel
Columbus Blue Jackets–Calgary Flames 5–0
Montreal Canadiens–Tampa Bay Lightning 3–2 – hosszabbítás után
Nashville Predators–San Jose Sharks 3–2
St. Louis Blues–Vancouver Canucks 4–2
Dallas Stars–Los Angeles Kings 0–1 – szétlövéssel
Phoenix Coyotes–Edmonton Oilers 3–2


A KELETI FŐCSOPORT ÁLLÁSA

1. Boston 73 46 17 10 102
2. New Jersey 73 47 23 3 97
3. Washington 75 45 23 7 97
4. Philadelphia 73 40 23 10 90
5. Carolnia 76 41 28 7 89
6. Pittsburgh 75 40 27 8 88
7. NY Rangers 75 39 27 9 87
8. Montreal 73 38 27 9 85
9. Florida 75 36 28 11 83
10. Buffalo 73 35 30 8 78
11. Toronto 74 31 30 13 75
12. Ottawa 73 32 31 10 74
13. Atlanta 75 31 38 6 68
14. Tampa Bay 74 24 33 17 65
15. NY Islanders 73 24 41 8 56


A NYUGATI FŐCSOPORT ÁLLÁSA

1. Detroit 74 49 16 9 107
2. San Jose 74 48 15 11 107
3. Calgary 74 42 26 6 90
4. Chicago 72 39 22 11 89
5. Vancouver 73 39 25 9 87
6. Columbus 74 39 28 7 85
7. Anaheim 74 37 31 6 80
8. Nashville 74 36 30 8 80
9. Edmonton 74 35 30 9 79
10. St. Louis 74 35 30 9 79
11. Minnesota 74 35 31 8 78
12. Dallas 74 33 32 9 75
13. Los Angeles 74 31 33 10 72
14. Phoenix 74 31 36 7 69
15. Colorado 74 31 41 2 64
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik