Másodszor szenvedett a rendes játékidőben vereséget a Rangers

Vágólapra másolva!
2008.10.21. 07:37
Címkék
Hazai pályán kapott ki a New York Rangers, amely ezzel második rendes játékidőben elszenvedett vereségét könyvelhette el. A Pittsburgh az eddig lejátszott hét mérkőzéséből negyedszer kényszerült túlórára, de ezt inkább az a 17 000 néző bánja, aki kilátogatott a Boston csarnokába, ugyanis a Bruins büntetőkkel maradt alul a gólszegény mérkőzésen. A Montreal zsinórban ötödik győzelmét aratta a Florida ellen.
Megérte túlóráznia a Pittsburghnek: büntetőkkel végül legyőzte a Bostont
Fotó: Reuters
Megérte túlóráznia a Pittsburghnek: büntetőkkel végül legyőzte a Bostont
Megérte túlóráznia a Pittsburghnek: büntetőkkel végül legyőzte a Bostont
Fotó: Reuters
Megérte túlóráznia a Pittsburghnek: büntetőkkel végül legyőzte a Bostont

Nem Sean Avery volt a közönség kedvence a Rangers–Dallas összecsapáson. A New Yorkból távozó játékos ugyanis négyéves szerződést írt alá a Rangers jelenlegi vendégével, ráadásul újdonsült csapatával hazai pályán verte meg az eddig remekül teljesítő New York-iakat.

Kapott is a közönségtől hideget-meleget, amikor hozzá került a korong, ám ez őt cseppet sem zavarta.

„Szeretlek titeket, srácok, de most el kell vinnem a csapattársaimat vacsorázni” – mondta az őt körülvevő riportereknek, majd csapatával nekivágott a New York-i éjszakának.

Nem volt ilyen vidám a hangulat a Boston háza táján, miután Claude Julien tanítványai 1–1-es döntetlent és gól nélküli hosszabbítást követően büntetőkkel maradtak alul az idei szezonban negyedszer túlórázó Pittsburghgel szemben.

„Egyszerű a képlet, gyerekek, mert kikaptunk. Belemélyedhetünk, ha nagyon akarjátok, de úgy gondolom, kemény meccs volt, a mai szerény gólterméssel együtt mindkét oldalon. Szerintem mi voltunk a jobb csapat” – értékelt Julien a mérkőzés után.

A Montreal zsinórban ötödik győzelmét aratta, miután hazai pályán 3–1-re legyőzte a Floridát.

„Azt hiszem, ma kikaptunk volna, ha nincs az ő remek játéka. Nélküle nagyon hosszú este várt volna ránk, az biztos” – dicsérte a győztes csapat kapusát, Jaroslav Halakot csapattársa, Saku Koivu, aki karrierjének 600. pontját érte el, amikor a második harmadban (zsinórban harmadik mérkőzésén szerzett gólt) betalált az ellenfél kapujába.

NHL

14. JÁTÉKNAP
New York Rangers–Dallas Stars 1–2
Boston Bruins–Pittsburgh Penguins 1–2
Montreal Canadiens–Florida Panthers 3–1
Legfrissebb hírek

NHL: mesterhármas Zibanejadtól és Szvecsnyikovtól

Amerikai sportok
14 perce

Fekete Gergő: Nekünk kell diktálnunk a tempót

Vízilabda
14 perce

Az NB II-es Budafoknál folytatja a korábbi U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
27 perce

Bodó Richárd csak úgy tud bizonyítani, ha a pályán van

Kézilabda
53 perce

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
1 órája

„Bármi megtörténhet Rinderknech ellen” – interjú Marozsán Fábiánnal

Tenisz
1 órája

NBA: kikapott Portlandben a Lakers; 39 pont Wembanyamától

Amerikai sportok
1 órája

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik