Harmadik meccsén is győzött a New York, ezúttal a Chicago ellen

Vágólapra másolva!
2008.10.11. 07:31
Címkék
Az NHL 4. játéknapján folytatta jó szereplését a New York Rangers, amely ezúttal a Chicagót verte meg 4–2-re. Gólzáporos meccsen nyert az Atlanta a Washington ellen, a Dallasban diadalmaskodó Columbus Blue Jackets pedig egyetlen csapatként tudott idegenben győzni.
New York-i örömünnep: már három győzelemnél tart a Rangers
Fotó: Action Images
New York-i örömünnep: már három győzelemnél tart a Rangers
New York-i örömünnep: már három győzelemnél tart a Rangers
Fotó: Action Images
New York-i örömünnep: már három győzelemnél tart a Rangers

A New York Rangers sikeresen zárta az NHL európai turnéját, hiszen kétszer is legyőzte a Tampa Bay Lightning gárdáját. A 4. játéknapon a Chicago Blackhawkst fogadta, amely először lépett jégre a 2008–2009-es szezonban.

Nos, a találkozó a hazaiak számára kezdődött jobban, hiszen a harmadik meccsén a második gólját szerző Wade Redden már a 7. percben előnyhöz juttatta a Rangerst – igaz, Patrick Kane nem sokkal a harmad vége előtt egyenlíteni tudott.

A folytatásban azonban már a New York-iak uralták a meccset. Előbb a vancouveri születésű – de származása révén a magyar válogatottbeli szerepléssel kacérkodó – Aaron Voros talált a kapuba, majd Brandon Dubinsky növelte az előnyt, így két harmad után már 3–1-re vezettek a vendéglátók.

Az utolsó játékrészben egy-egy gól született (a vendégeknél Duncan Keith, a hazaiaknál Nyikolaj Zsergyev volt eredményes), így a Rangers 4–2-re megnyerte a meccset.

A sima hazai győzelemben nagy érdemeket szerzett Henrik Lundqvist kapus, aki 30 alkalommal hatástalanította a Chicago próbálkozásait.

A játéknap leggólgazdagabb mérkőzését Atlantában rendezték, ahol a Thrashers 7–4-re elintézte a Capitalst. Az egyetlen vendéggyőzelem pedig a Columbushoz fűződik, a Blue Jackets a Dallas ellen nyert idegenben.

NHL, ALAPSZAKASZ

4. JÁTÉKNAP
New Jersey Devils–New York Islanders 2–1
New York Rangers–Chicago Blackhawks 4–2
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 6–4
Buffalo Sabres–Montreal Canadiens 2–1
Atlanta Thrashers–Washington Capitals 7–4
St. Louis Blues–Nashville Predators 5–2
Dallas Stars– Columbus Blue Jackets 4–5
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
4 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
5 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
5 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
5 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
5 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik