Jégkorong ob I: a Dunaújváros gyorsan eldöntötte a meccset

AMLER ZOLTÁN, BENKE ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN, BENKE ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.08. 20:16
Címkék
A Dunaújvárosi Acélbikák csapata 4-2-re győzött hazai pályán a vendég FTC-Érsekújvár együttese ellen a jégkorong ob I szombati mérkőzésén. Ez volt a DAB tizenhatodik, rendes játékidőben elért győzelme ebben a szezonban, és ezzel a gárda megerősítette harmadik helyét a két csíkszeredai együttes mögött.
Az újvárosiak már a második harmadban 4-0-ra vezettek a súlyos gondok, lét és nemlét közt lebegő Ferencváros ellen – a vége azonban a szebb jövő reményében jól küzdő vendégeknek köszönhetően szorosabb, 4-2 lett.Edzője és első számú kapusa nélkül állt ki a dunaújvárosi együttes a Ferencváros ellen: Vladimir Matejov családi gyász miatt utazott haza, Jaroslav Ferjo pedig sérülés miatt ült a padra.Pontosabban állt, hiszen ő vette át az egyik mester szerepét erre a meccsre. A beugrás – a papírformának megfelelően – jól sikerült, már ami szimplán az eredményt illeti. A hazaiak 4-2-re nyertek, bezsebelték az oly fontos három bajnoki pontot, továbbra is a két csíkszeredai alakulat nyomában loholnak, sőt vesztett pontok tekintetében előttük is járnak.A játékkal mindazonáltal cseppet sem lehetett elégedett a szlovák kapus – jellemző, hogy leginkább a másodedző, a Ferjóval közösen meccselő, a találkozót két góllal záró Vargyas László iparkodott. 37 esztendősen…A fiatalok ezúttal haloványabbak voltak a szokásosnál, Kiss Tamás kapus mellett az első sort érdemes csupán kiemelni – a mérkőzés utáni öltözőfolyosóbeli diskurzusok alapján mindezt tudjuk be annak, hogy a Magyar Televízió közvetítése béklyót kötött a korcsolyákra... Betudjuk.Az edzői feladatát szédületes energiával, lelkesedéssel végző Pindák László speciel pont abban bízott, hogy az áldatlan körülmények között készülő játékosai ország világ előtt megmutatják, érdemes volna valakinek a csapatot felkarolni.Maradjunk annyiban, hogy ez félig-meddig sikerült. Amikor a második harmadban, Peterdi Imre és Mestyán István 76 másodpercen belül esett gólját követően kénytelen volt időt kérni, oly tüzesen teremtette le amatőr játékosait (amatőrök, hiszen néhány kivételtől eltekintve kedvtelésből, lelkesedésből hokiznak), hogy a kívülálló azt hihette, azok azon nyomban hátat fordítanak a pályának, és az öltözőbe vonulnak.De nem, sportemberi mivoltukat is bizonyítva visszamentek, és az utasításoknak megfelelően próbáltak jobban koncentrálni, gyorsabban hokizni.Azt nem mondanánk, hogy onnantól megállíthatatlanul száguldoztak, mindazonáltal tény: Hoffmann Attila zseniális megmozdulásának és Krisztu Gábor remek góljának köszönhetően 4-2-re felzárkóztak.Na de mi lett volna akkor, ha az együttműködési megállapodásának hála az Érsekújvárról érkező szlovákoknak is megy a játék.

JÉGKORONG, OB I

SZOMBATI EREDMÉNY:
DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK-EXTRA.HU – FTC-ÉRSEKÚJVÁR 4–2 (2–0, 2–1, 0–1)
Dunaújváros, 800 néző. V: Gebei, Wolf, Kincses
DUNAÚJVÁROS: KISS T. – VARGYAS 2, HEGYI, KLACANSKY (2), FOLTIN (2), PETERDI 1, Holló, Hüffner, Borsos, Szilassy, Orsó, Jobb, Erdélyi (1), MESTYÁN 1, Galanisz, Azari, Jonkl. Megbízott edzők: Jaroslav Ferjo, Vargyas László
FTC: SÁJEVICS – Kurej, Vyskoc, Polcik, Hentek, Szappanos, Székely Mádai (1), VÍGH, JÁNOSI, HOFFMANN 1, Buzás, Serdült, Bontovics, KISS G. (1), Schellin, Krisztu 1, Nyerges, Nagy L., Molnár. Edző: Pindák László
Kiállítások: 12, ill. 18 perc

MESTERMÉRLEG
Vargyas László: – Jól kezdtük a mérkőzést, sokáig az történt, amit megbeszéltünk. A folytatásban azonban a helyzeteink kimaradtak.
Pindák László: – Mindent kiadtak magukból a srácok. A hazaiak szerencsésebbek voltak, és az elején jól használták ki a hibáinkat.

JÉGKORONG, OB I

SZOMBATI EREDMÉNY:
DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK-EXTRA.HU – FTC-ÉRSEKÚJVÁR 4–2 (2–0, 2–1, 0–1)
Dunaújváros, 800 néző. V: Gebei, Wolf, Kincses
DUNAÚJVÁROS: KISS T. – VARGYAS 2, HEGYI, KLACANSKY (2), FOLTIN (2), PETERDI 1, Holló, Hüffner, Borsos, Szilassy, Orsó, Jobb, Erdélyi (1), MESTYÁN 1, Galanisz, Azari, Jonkl. Megbízott edzők: Jaroslav Ferjo, Vargyas László
FTC: SÁJEVICS – Kurej, Vyskoc, Polcik, Hentek, Szappanos, Székely Mádai (1), VÍGH, JÁNOSI, HOFFMANN 1, Buzás, Serdült, Bontovics, KISS G. (1), Schellin, Krisztu 1, Nyerges, Nagy L., Molnár. Edző: Pindák László
Kiállítások: 12, ill. 18 perc

MESTERMÉRLEG
Vargyas László: – Jól kezdtük a mérkőzést, sokáig az történt, amit megbeszéltünk. A folytatásban azonban a helyzeteink kimaradtak.
Pindák László: – Mindent kiadtak magukból a srácok. A hazaiak szerencsésebbek voltak, és az elején jól használták ki a hibáinkat.
Legfrissebb hírek

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
3 perce

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
9 perce

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
14 perce

Felkészülési meccsek: kikapott a norvég ezüstérmestől a Diósgyőr, ikszelt a Paks és a Szpari

Labdarúgó NB I
33 perce

A jövő lehetséges sztárjaival találkozott Budapesten a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
39 perce

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
46 perce

Vajon erőt tudnak-e mutatni a balkáni válogatottak a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
46 perce

„Szia, Sportgála!” – a hős kisfiú is jelen volt az év legjobbjainak díjazásán

Egyéb egyéni
51 perce
Ezek is érdekelhetik