Emberelőny nélkül is lőttünk hármat

Szuper Leventével a kapuban és a várakozásoknak megfelelően az eddigi négy helyett csupán három sorral kezdett Pat Cortina szövetségi kapitány magyar válogatottja a franciák ellen. Mivel a házigazdák ellen játszottunk a vb harmadik összecsapásán, az eddig foghíjas nézőtér is színültig telt nézővel, akik a maroknyi magyar táborral kiegészítve jó hangulatot teremtettek.

A találkozó lelkes francia rohamokkal indult, de az csak később vált világossá: az ellenfél részéről mindezt nem a hazai pályának szól, hanem náluk ez az alap.

Folyamatos volt a játék, alig kellett megszakítania a játékvezetőnek, Gröschl kiállítása pedig abszolút rendhagyó esemény volt. Bottal akasztott a magyar csatár a félpályánál.

Nem sokat teketóriáztak a hazaiak, akik emberelőnyben gyorsan gólelőnyre is szert tettek. Pedig létszámfölénybe nem kerültek a támadásnál: Rozental vitte lendületesen be a magyar kapu elé a korongot, majd visszapasszolt, ám a magyar védők - mind a négy pályán lévő - ekkor még jól zártak a lövéshez jutó francia csatár előtt-mögött-mellett, akinek kísérletét Szuper hárította.

A korong azonban kipattant róla, s míg a magyar kapus azt hitte, rajta fekszik, a védők későn eszméltek és a kapu mögül felbukkanó, akciót kezdeményező Rozental a jégen fekvő magyar hálóőr felett a hálóba emelt.

Nem volt mese, fel kellett adnunk a kontrákra építő bunkerjátékot. A francia gólig ugyanis egy-két passz után máris kapura lövéssel próbáltuk veszélyeztetni a hazai kaput, akár a félpályáról is… kevés eredménnyel. Három sorról visszaváltottunk négyre: ilyen tempónak három magyar sor nem képes sokáig ellenállni pihenő nélkül.

A harmad utolsó percében aztán először járunk gólveszélyt érően az ellenfél kapujánál, de abból mindjárt megszereztük az egyenlítő találatot is.

Sille vitte fel a korongot, majd Palkovicsot hozta játékba, aki egy csel után bekorcsolyázott a franciák harmadába. Őt azonban "leütközték", szerencsére a lecsorgó korong így lett jó Ocskaynak, aki öt méterrel a jobb oldalról a kapuba bombázott.

A második harmad elején - ki gondolta az elsőben látottak után - megszereztük a vezetést. Magyar letámadást láthattunk a francia harmad előtt, amelynek végén a megszerzett koronggal Ladányi került lövőhelyzetbe, majd némi igazítás után jobbról, nyolc méterről kilőtte a jobb alsót.

Feljöttek és fokozták az eddig sem lassú tempót a hazaiak. Előbb Hecquefeuille egyenlített, majd egy védő, Barin vált kulcsszereplővé, aki ismét vezetéshez juttatta a franciákat.


Minden energiáját mozgósította a záró felvonás elején a magyar gárda az egyenlítő találat megszerzéséért. Reálisan felmérték, az idő nem nekik dolgozik, hiszen annak múltával-teltével fogy az erő, míg a hazaiak, lelkes közönségük támogatását bírva átlendülhetnek a holtponton, és akár a találkozó végéig is megőrizhetik egygólos előnyüket.

Hiába volt azonban a magyar erőfeszítés, érintetlen maradt a francia háló, pedig talán többet veszélyeztettünk, mint előtte két harmad alatt összesen.

A harmad közepére kiegyenlítetté vált a mezőnyjáték, Szupernek is akadt dolga szép számmal. Amikor már mindenki a nagy hajrát várta a csapatoktól, a fehérvári „villámikrek”, Ocskay és Palkovics mégiscsak összehozták azt az egyenlítő találatot.

Történt, hogy Ocskay keveredett a balszélen az alapvonal közelébe, megfordult, majd kinézett magának egy bekket a visszapasszhoz. Ezzel aztán jól át is verte az ellenfelet, ugyanis nem hátra, hanem középre passzolt, ahol az érkező Palkovics kapásból a hálóba vágta a pontos, erős korongot. A nagy kedvvel játszó Palkovicsnak már korábban is adódott ehhez hasonló lehetősége, ám akkor hibázott.

A feljutásért küzdő franciáknak bizony nem volt jó ellenünk a döntetlen, így a hajrát, amint azt várni lehetett, nagyon megnyomták. Helyzetünk viszont nekünk is adódott volna a győzelemhez a kissé kinyíló hazaiak ellen, akik ekkor már nem válogattak az eszközökben, ha a magyar támadások megakasztásáról volt szó. A szlovák játékvezető azonban egyiknél sem látott szabálytalanságot, de legalább következetes volt, magyar játékost sem ültetett a padra, nem akart beleavatkozni a mérkőzésbe. (Gröschl első harmadbeli kiállításával ment le egy ilyen nagy iramú, küzdelmes hatvan perc.)

A mérkőzés végeredménye megfelel a játék képének. A magyar válogatott összességében nem érdemelt volna vereséget, hiszen a záró harmadban is volt lélekjelenléte, valamint mozgósította fizikai tartalékjait ahhoz, hogy beszorítsa az esélyesebb hazaiakat és megszerezze harmadik aznapi, végül egy pontot érő találatát.