Jégkorong: a Volán fellebbezett

2005.11.07. 16:15
Címkék
A pályán egyszer már megnyert három bajnoki pontja után fut az jégkorongcsapata. A Magyar Jégkorong-szövetség a múlt héten pénteken arról döntött, hogy jogosulatlan játékos-szerepeltetés miatt a Volán által Fehérváron 2-1-re megnyert bajnoki összecsapás három pontját 5-0-s gólaránnyal a vendég, vesztes dunaújvárosiaknak igazolta. Amint azt várni lehetett és ahogyan azt a Volán-vezetők előre jelezték: fellebbezéssel élnek majd a versenybizottság döntése ellen.
Ezt a mai napon megtették. Az ügyben most már a sportági elnökség hivatott kimondani a végső szót, amely az eredeti tervek szerint csak november utolsó napján ülne össze.

A fontosságra – az alapszakasz végső sorrendjét is eldöntő találkozókat rendeznek a közeljövőben - való tekintettel azonban a fehérváriak már most hétvégére rendkívüli ülést és döntést kérnek az illetékesektől ügyben.

A versenybíróság úgy ítélte, hogy három fehérvári játékos, Ondrejcik, Buril és Holéczy a találkozó napján nem rendelkezett játékjogosultsággal. A fehérváriak szerint viszont minden rendben volt.

Az Interligában – mivel a mérkőzés két sorozatba is beszámított - meghagyták a 2-1-s eredményt, ott ugyanis egyáltalán nem volt probléma a játékosok engedélyével.

Az NSO ajánlja:

Szavazás

Melyik csapat nyeri a hokibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
4 perce

Szabalenka lejtmenetben: a háromszoros bajnok első meccsén kiesett Vuhanban

Tenisz
7 perce

Női röplabda: magabiztos MÁV Előre-siker a TFSE ellen

Röplabda
9 perce

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
16 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
44 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
52 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája