A világelit egyelőre még nem realitás

- Elégedett? - szegeztük a kérdést Pat Cortinának, a magyar válogatott kanadai szövetségi kapitányának.
- Kétféle érzés kavarog bennem. Egyrészt azt a célunkat, hogy a sportágat népszerűsítsük, maradéktalanul teljesítettük. Küzdöttünk, mindent beleadtunk, s ezt a közönség értékelte is. Ritkán láttam pályafutásom során olyat, mint amikor három nullára kikaptunk a britektől, s a közönség mégis hősként ünnepelte a csapatot, a himnuszt is elénekelték, pedig az csak a győztesnek jár ebben a sportágban. A britek meg is lepődtek, ők is megálltak és megtisztelték a publikum által előadott himnuszt.

- Másrészt…?
- Másfelől, azt is elhatároztuk a vébé előtt, hogy nem jövünk el olyan érzéssel Debrecenből, hogy többet is tehettünk volna, hogy maradt bennünk valami. Nos, azt hiszem, ezt nem sikerült megvalósítanunk.

- Ha legyőzzük a briteket és a lengyeleket, valószínűleg akkor is lemaradunk az A-csoportról, rosszabb gólkülönbséggel. Nem lett volna őrjítő érzés?
- Dehogyis! Az a baj, hogy nagyon eluralkodott Magyarországon az A-csoport-mánia. Persze, csodálatos siker lenne, ez a megfelelő távlati cél, de ez még nem realitás. Nem elég csak nagyon akarni, ez nem olyan könnyű, az olaszok három éve próbálkoztak, a norvégok négy, most sikerült nekik. A vébének nem is úgy vágtunk neki, hogy na most fel kell jutnunk a legjobbak közé. A dobogót tűztük ki célul, s ezt meg is valósítottuk. Szóval, visszatérve a kérdésére, igenis maradéktalanul boldog lettem volna, ha veretlenül végzünk, s mégsem jutunk fel, erre még a világ is felkapta volna a fejét. De összességében egyáltalán nem vallottunk kudarcot, sőt. A harmadik hely is szép eredmény.

- Mit csinálna másképp, ha elölről kezdődhetne a világbajnokság?
- Az első három meccs sikere után kicsit elszakadtunk a valóságtól. A csapat körül mindenki a feljutás lehetőségét emlegette, erélyesebbnek kellett volna lennem, hogy ez még kevésbé szivárogjon be a válogatottba. Hirtelen óriási lett a nyomás a fiúkon, s ezt nem tudták elviselni. Mondtam nekik, hogy apró lépésenként haladjunk, de persze - s ez némileg érthető - gólkülönbségekről kezdett mindenki beszélgetni, kettőt akartak lépni egyszerre, s ezt nem lehet.

- A norvégok Kína elleni huszonöt egyes mészárlása is megzavart fejeket?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Pontosan tudták ezt a norvégok is. Elég lett volna nekik bőven a tizenötös különbség is, de nem, annyit lőttek, amennyit csak lehetett, hogy még nagyobb legyen rajtunk a nyomás.

- A magyar csapat öt meccsen hat gólt kapott, a legkevesebbet a tornán, azaz a védekezéssel nem volt gond. A helyzetkihasználás viszont már akadozott. Vajon miért?
- A jó támadójáték feltétele a jó védekezés, ezt tényleg nagyszerűen megoldottuk. A támadások során is eljutunk a helyzetig, nem volt gond egészen addig, míg be nem kellett lőni. Vagyis mentális téren kell előrelépnünk.

- Tud még fejlődni ez a csapat? A játékosok zöme harminc körüli…
- Na és, a vébé legjobbja, a norvég Ask harmincöt éves. Van még idejük a meghatározó magyar játékosoknak, de bőven akad még dolgunk is. Néha tud ez a csapat nagyon jól is játszani, szinte A-csoportos szinten, aztán a következő nap meg csak jóval rosszabb produkcióra futja. Még nem bírjuk a sorozatterhelést. Egy hét alatt öt nehéz ellenfél - ez egyelőre túl kemény dió. Atlétikai képességek terén is lemaradunk az elittől, ami elég Magyarországon, az nem elég nemzetközi szinten. Taktikai téren viszont úgy érzem, sokat fejlődtünk. Ez a realitás, ki kell mondani: még nem érett meg a magyar csapat a feljutásra, viszont a legjobb úton halad, hogy előtt-utóbb elérje.

- Mely játékosok teljesítményével elégedett?
- A két kapusunk remekelt, és megdicsérném az összes védőjátékosunkat is, tényleg az összeset. A csatárok közül Ocskay rengeteget robotolt a csapatért, Palkovics és Ladányi néha jó, néha rossz arcát mutatta, Majoross és Fodor viszont jobb is lehetett volna.

- A Volánnal ebben az évadban kupagyőzelem, bronz a Kontinentális Kupán, hihetetlen feltámadással megnyerték a bajnoki finálét is, a válogatottal vébé-bronz. Adódik a kérdés: marad-e Magyarországon?
- Erre a kérdésre még nem tudok válaszolni. Szeretek ezekkel a srácokkal dolgozni, a szövetség is profi irányba halad. Ha úgy alakulna, hogy itt folytatom, örömmel tenném. De a hoki útjai kifürkészhetetlenek… ---- "Titkon reméltem, hogy sikerülhet a feljutás, különösen az első két nap után, ám lássuk be, ehhez még nem érett a csapat. Viszont ha így folytatja, ennek is eljöhet az ideje" - elmélkedett a szombat esti eredményhirdetést követően Ladányi Balázs, válogatottunk talán legtechnikásabb játékosa.

"Bitang jók" - ugyanő véleménye a világbajnokságot megnyerő norvég együttesről.

"A brit meccstől eltekintve jól játszottunk, mindent kiadtunk magunkból, úgy érzem, nem érheti szó a ház elejét. Ismét bebizonyítottuk, jó kis csapatunk van!" - fogalmazott válogatottunk csapatkapitánya, a védelemben hiba nélkül játszó Kangyal Balázs.

"Ez a realitás" - Ocskay Gábor véleménye csapatunk harmadik helyéről. Nehéz volna vele vitába szállni.

"Örömteli, hogy végig ilyen egységesek voltunk, jó volt ebben a csapatban játszani" - egy újabb Ocskay-vélemény.

"Büszke vagyok rájuk!" - egy harmadik Ocskay-mondat, no de nem a játékostól, hanem a papától, idősebb Ocskay Gábortól, aki voltaképpen a Debrecenben megfordult összes magyar szurkoló, újságíró véleményét fogalmazta meg.

"Szép, szép, csak az a baj, hogy ilyenem már van…" - fogalmazott frappánsan a bronzérmét nézegető Szélig Viktor.

"Meglepődtem, hiszen nem éreztem, hogy kilógtam volna a sorból. Ez a szereplés a csapat érdeme, mindenki becsülettel tett a dolgát, úgy érzem, bármelyik társam megérdemelt volna egy különdíjat" - ismét Szélig, akit a szakemberek a vb legjobb magyar játékosának választottak.

"Örülök, ám a csapat sikere sokkal fontosabb. Márpedig a csapat sikeresen szerepelt Debrecenben" - a világbajnokság legjobb kapusának, a szenzációsan védő Szuper Leventének a szavai.

"Fantasztikus napok voltak, csupán a britek elleni mérkőzés lógott ki a sorból. Akkor bármit csináltunk, bármihez nyúltunk, semmi sem sikerült. No de én csak a szépre emlékszem - hála istennek, van mire" - magyarázta a kínaiak és a lengyelek ellen is remekül védő Budai Krisztián.

"Hogy mi következik most? Pihenő! Nem semmi szezonon vagyunk túl" - így Budai, utalva a nem mindennapi terhelésre célozva. ----