Kicsi, de küzd a Cortina-csapat

Frantisek Hossa, a szlovák és Greg Poss, a német válogatott szövetségi kapitánya is rendkívül udvariasan fogalmazott, amikor a magyarok elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón arról faggatták őket, hogy Pat Cortina együttese vajon elérte-e már a világelitet jelentő - korábbi nevén - A-csoportos színvonalat. "Jó úton halad a csapatuk, a játékosok sokat fejlődtek, jól korcsolyáznak" - mondták egybehangzóan, hozzátéve, hogy igazából nem ismerik a divízió-1-es mezőnyt, így azt sem tudják eldönteni, abból a társaságból van-e esélye a Cortina-csapatnak a feljutásra. Természetesen szeretnénk hinni, hogy van, de a realitásokat sokkal jobban tükrözi szövetségi kapitányunk azon, többször is hangoztatott kijelentése, miszerint a gárda egyelőre még nem tud hatvan percen keresztül egyforma magas színvonalon teljesíteni, márpedig ez a topkategóriában elengedhetetlen.

A Pannon GSM-torna egyértelműen megmutatta ezt a hiányosságot, bár azt sem szabad elfelednünk, hogy a mögöttünk álló hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában az aktuális világranglistán első kanadai, harmadik szlovák és nyolcadik német válogatott vendégeskedett, márpedig a 22. helyen álló magyaroknak egyelőre nem velük kell felvennie a versenyt. Ami egyébként a kanadaiak ellen egy, a szlovákok ellen két, a németek ellen pedig több mint két harmadon keresztül mégiscsak sikerült, így a három, előre bekalkulált vereség és az ebben a mezőnyben tisztesnek tekinthető 5-15-ös gólkülönbség ellenére mégiscsak pozitív az összkép: ilyen ellenfelekkel szemben soha ne szerepeljen rosszabbul a magyar válogatott…

- Elégedett? - kérdeztük Pat Cortinától.
- Nincs okom az elégedetlenségre. Inkább úgy fogalmaznék, hogy örülök a hétvégén látottaknak, elégedett viszont még nem vagyok. A célunk az volt, hogy hatvan percen át összpontosítva megszorongassuk a nálunk sokkal esélyesebb csapatokat, s ezt részben meg is valósítottuk.

- Kanada ellen nem sikerült a szorongatás.
- A kanadaiak elleni meccsen harminc percen át tudtuk magunkból kipréselni a maximumot, s ez persze kevésnek bizonyult, a szlovákok és a németek ellen már negyven-ötven percen át, sikerült is nagy harcra késztetni őket. Sokat tanultunk a tornából, óriási dolog, hogy ilyen csapatokat fogadhattunk. Végül is ennél jobb reklámot a hokinak nem tudok elképzelni Magyarországon, s ha most néhány tucat kissrác elhatározta, hogy korcsolyát ölt, máris hatalmasat fejlődött a sportág.

- Milyen visszajelzéseket kapott szlovák vagy kanadai kollégájától a magyar válogatott játékáról?
- Frantisek Hossa azt mondta, most jobban játszottunk, mint két éve, amikor legyőzte a magyar csapat Szlovákiát, csak ők erősebb csapattal jöttek, és már sokkal komolyabban vesznek minket. Marc Habscheiddal két órát beszélgettem. Ott tartunk, hogy Kanada videóról elemezte a felkészülés során Magyarország játékát. Meg volt lepve, milyen jó kis csapat a magyar, azt mondta, az első harmadban megértette, hogyan is lehetett 5-4 a tavaly februári meccs, és egyáltalán nem volt nyugodt.

- De aztán hátradőlhetett.
- Igen, gyorsaságban és erőben nem tudjuk felvenni a legjobbakkal a harcot, de ez a realitás. Senki sem mondta, hogy nincs mit fejlődnünk. Hogy utolérjük-e őket valaha? Ha nem próbáljuk meg, akkor biztosan nem.

- Mit szól a dunaújvárosi sor gyengébb teljesítményéhez?
- Nem létezik dunaújvárosi sor a magyar válogatottban, csakis válogatott játékosok vannak, teljesen mindegy, melyik klubból. Tény, hogy könnyebben megértjük egymás gondolatát azokkal, akikkel klubszinten is napról napra együtt dolgozunk. Ez a néhány nap felkészülés nem tette lehetővé, hogy teljesen egy hullámhosszra kerüljek az összes játékossal, ha a vébé előtt, mondjuk, három nap helyett három hetet tölthetünk felkészüléssel, akkor egészen más lesz a helyzet.

- Apropó, vébé, a mostani játék mire lehet elég Debrecenben?
- Erős a csoportunk, és nem mi vagyunk az esélyesek, de küzdünk, nem adjuk fel.

- Az öltözőben ön elegánsan visszafogott kanadai angolszász típus vagy inkább temperamentumos olasz?
- Ez is, az is, a szituációtól függ. A szlovákok elleni meccs napján, a délelőtti edzésen meglehetősen hangosan ordítoztam a játékosokkal, mert nem szakadt le róluk a mez az igyekezettől, nyugiban korizgattak a jégen. A németek elleni második harmad után viszont, amikor három kettőre vezettünk, akkor higgadt voltam, és nagyon boldog. Ez volt a csúcs számomra ezen a tornán. Annak nagyon örültem, hogy amikor a németek kettő kettőre egyenlítettek, nem omlottunk össze, lőttünk még egy gólt, tudtunk váltani, ez új mentalitás előszele lehet. Remélem, kezdik elhinni a srácok, hogy tudnak ennél még sokkal jobban is hokizni.

- Ki most az első számú kapus?
- Budai és Szuper. Levente gyengébb napot fogott ki Kanada ellen, viszont nagyon jól védett az utolsó meccsen, mint ahogy Budai is a csapat legjobbja volt a szlovákok ellenében. Soha ne legyen nagyobb gondunk, mint hogy két nemzetközi szintű kapusunk van.

- Kinek a játékát emelné ki a mezőnyből?
- Gröschl és Borbás is hihetetlen, mennyit dolgoztak, Tokaji és Svasznek jó tornát tudhat maga mögött, Palkovics és Ocskay is magukra találtak. Számomra Fekete Dániel játéka volt a legkellemesebb meglepetés.

- Gólt lőtt, bunyózott egy jót…
- Hogy jó volt neki, azt nem hiszem, de az egésznek szimbolikus jelentősége van. Tudta, hogy nem nyerhet a nála húsz kilóval nehezebb és húsz centivel magasabb szlovák Radivojevic ellen, de állt elébe. Ilyen a magyar hoki is. A világ legerősebbjeihez képest kicsik vagyunk és még nem elég erősek, de küzdünk, harcolunk, nem adjuk fel. Félre ne értse, nem támogatom a bunyót a jégen, de a jelképes üzenetet azért díjazom: küzdenünk kell, még ha tudjuk is, hogy ki fogunk kapni, mert csakis ebből tanulhatunk. ---- Peter Podhradsky nem mindennapi megtiszteltetésben részesült: a rangos torna legjobbjának választott hátvédje fuvarozta haza vasárnap éjjel. Gondolták volna? Egy szlovák válogatott hokis mellett büszkén húzhatta ki magát, s fogadhatta a gratulációt egy magyar játékos. "Rég élveztem ennyire a Budapest-Pozsony utat, annyi bizonyos - utalt az érzelmi állapotára a Pannon GSM-torna legjobb bekkjének válaszott Sille Tamás, aki mindazonáltal őszintén hozzátette: - Meglepődtem, hogy én kaptam ezt a díjat, hiszen óriási volt a konkurencia. Többnyire a hazai csapatból is ki szoktak valakit emelni, azt hiszem, ennek köszönhettem az elismerést."

Az Alba Volán kitűnősége csupán a Kanada elleni meccsre nem gondol szívesen vissza, szerinte ugyanis azon az összecsapáson rengeteget hibázott a társaság. Ellenben a másik két partit soha sem felejti. Mint kifejtette: "Nem mindennapi riválisok ellen sikerült bebizonyítanunk, hogy jó csapat vagyunk. Az utolsó napon akár győzhettünk is volna, a végére azonban sajnos elfáradtunk, nem használtunk ki egy fontos kettős emberelőnyt, mégis elégedettek lehetünk. Sokat tanultunk a három nap alatt."

A magyar állampolgárságot két esztendeje megkapó fiatalember a szlovákokkal szemben közel járt a gólszerzéshez, az utolsó percben azonban lövését követően a kapuvasat törte szét kis híján a korong. Vajon mit érzett volna, ha pont ezen, a számára talán még mindig pikánsnak mondható meccsen céloz pontosan?

"Ugyanolyan boldog lettem volna, mintha mondjuk a kanadaiaknak ütök gólt. A szlovákok elleni találkozón csak annyi volt a különbség, hogy őket értelemszerűen jobban ismerem. Éppen ezért a dudaszó előtt össze is kacsintottam Krizannal, a szlovákok kapusával, jeleztem neki, nagy mázlija volt. Nekem meg nagy pechem…" - emlékezett vissza Sille Tamás, aki az A-, és a B-csoportos ellenfelek közötti különbséget ekképpen fogalmazta meg: "Gyorsaság, ez az egy szó mindent elmond.

Az elitcsapatok sokkal gyorsabban reagálnak a történésekre, a védőik a kapusról kipattanó korongot pillanatok alatt takarítják el a veszélyes zónából. Eközben mi sajnos nem egy gólt kaptunk Levente vagy Krisztián védését követően. Remélem, a debreceni világbajnokságon csökkentjük ezt a számot, és miután minden meccs nulla-nullával kezdődik, halkan azt mondom, akár a legnagyobb bravúr is sikerülhet. Már csak azért is, mert jó lenne mindig ilyen klasszisok ellen jégre lépni." ---- Miközben a magyar válogatott a Pannon GSM-tornán szerepelt, Európa három városában olimpiai selejtezőket rendeztek, amelynek győztesei jogot szereztek arra, hogy pályára léphessenek a jövő évi torinói téli játékokon.

Mint ismeretes, a mieink egy fordulóval korábban, novemberben Norvégiában szerepeltek, s a hazaiak elleni 3-3-as döntetlen után csak rosszabb gólkülönbséggel csúsztak le arról, hogy most Svájcban játsszanak.

A norvégok nem okoztak csalódást, hiszen Klotenben a dánokat és a japánokat is legyőzték, s csak a svájciaktól elszenvedett 3-1-es vereség okán csúsztak le az olimpiáról. Drámaian alakultak a másik két csoport küzdelmei: Rigában a lettekkel szemben az utolsó összecsapás második szünetében még a fehéroroszok vezettek 4-2-re, ám a vendéglátók fordítani tudtak, Klagenfurtban pedig az osztrákoknak azok után sem sikerült kicsikarniuk a továbbjutást, hogy a későbbi győztes kazahokon az első meccsen simán 4-0-ra átgázoltak.

Ezzel véglegessé vált, hogy a 12 csapatos olimpiai hokitornán Kanada, Svédország, Csehország, Szlovákia, Finnország, az Egyesült Államok, Németország, Oroszország és Olaszország mellett Svájc, Lettország és Kazahsztán szerepelhet.