Peches DAC-vereség

2004.10.05. 22:13
Címkék
A Dunaújváros Ljubljanába látogatott az Interligában, ezúttal nem az előző évadban jobban szereplő Olimpija, hanem a másik fővárosi gárda, a Slavija otthonába.
A szlovén csapat első meccsét játszotta az idei sorozatban, s rögvest megkockáztatható, ebben az évadban jobb együttes lesz az Olimpijánál. A Slavija erőteljes játéka a második harmadban beérni látszott, amikor három góllal is elhúzott (két gól emberelőnyből született), ám a svéd Ferber által irányított dunaújvárosiak nem adták fel. Az utolsó harmadban Ladányi két találatával, valamint az új szerzemény, a cseh Martin Mintel révén másfél perccel a vége előtt egyenlítettek. A hosszabbítást azonban már nem tudták kiharcolni, mert a hazaiak 20 másodperccel a mérkőzés vége előtt negyedszer is bevették Halmosi kapuját.

INTERLIGA
Slavija Ljubljana (szlovén)-DAC-Invitel 4-3 (0-0, 3-0, 1-3). G: Ladányi 2, Mintel
Legfrissebb hírek

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 perce

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
37 perce

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
6 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
7 órája