Gyilkolt Knutsen korongja

2004.04.18. 22:42
Címkék
Cecilék életében szörnyű nap volt 2002. március 18-a. Bár ennek már több mint két esztendeje, azóta is mélyen gyászolják kislányukat, Britannie Nichole-t.
A 13 esztendős szép szőke leánykát az apja magával vitte a columbusi Nationwide Arenába, hogy a helyszínen szurkolhasson a helyi Blue Jackets NHL-mérkőzésén a nagy hírű Calgary Flames ellen. A végzetes pillanatban a hazaiak 21-es mezben játszó norvég csatára, Espen Knutsen eresztett el egy sistergő bombát, ám a korong messze elkerült a kaput, nagy erővel vágódott ki a nézőtérre, egyenesen Britannie fejének. A kislány a csarnokból vérző fejjel távozott, de az eset nem látszott igazán súlyosnak. A szülők azonban mégis bevitték a gyereket a közeli gyermekkórházba, ahol megfigyelésre benntartották. Hamarosan azonban rosszabbra fordult az állapota, és két nappal később – a gondos orovosi kezelés ellenére – agyvérzésben elhunyt.

Knutsen (felül) kemény legény, de az eset ôt is megrázta
Knutsen (felül) kemény legény, de az eset ôt is megrázta
Knutsen (felül) kemény legény, de az eset ôt is megrázta
A Blue Jackets a szerencsétlenül járt ifjú szurkolója emlékére alapítványt hozott létre, s játékosai egy esztendeig a kislány monogramját – BNC – viselték a sisakjukon. Persze Amerika nem lenne Amerika, ha az eset nem került volna bíróság elé. A hosszú, többfordulós tárgyalássorozat végén most született jogerős ítélet: a klub, illetve a csarnok üzemeltetője a családnak egymillió eurónak megfelelő fájdalomdíjat köteles fizetni, s természetesen őket terheli az ennek felére rúgó ügyvédi és bírósági költség is. Nem, mintha ez egy kicsit is enyhítené a család fájdalmát…
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
10 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
11 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
38 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
48 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
57 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája